Veres Gábor szerk.: Agria 45. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2009)
Szalainé Király Júlia: Gárdonyi Géza a Nyugatban
vászonruhából ellenben kivetkeznek, s anyagi képességeiket messze meghaladó módon ruházkodnak. Jön a divat, itt is van a nyakukon s megtanítja őket a fényűzésre, közel hozza a várost, a hol a legújabb divatú blúzokat lehet varratni; ellenben nem hoz semmiféle piacot; kénytelenek ma is búzát termelni, meg tengerit s egy kevés árpát s álmodni sem tudnak róla, hogy lehetne a kiszipolyozott öreg földnek jobban kiszedni a zsírját. Mit hozott hát a kultúra? Azt hogy a régi halász, pásztor, tehetetlen szegény földtúró parasztnép világába nem hozott reális hasznot, de hozott morális kárt. Ma nagyobb divat ezekben a falvakban a durvaság, a szívtelenség, a komiszság, mint bármikor is volt; " l 2 Amit Móricz leír, valóban jellemezték Gárdonyi novelláit. Gárdonyi eleinte Jókai zsánereit, Mikszáth anekdotáit vette alapul, s a faluban, a falusi életben az idillit ragadta meg. Igyekezett kívülállóként látni, a jóságos, alkalmazkodó, mindent látó és megértő tanítói magatartása távol tartotta attól, hogy mélyebbre ásson, a problémák gyökerét fogalmazza meg. A falusi nyugalmat semmi nem zavarhatta igazán, a tragédiák hétköznapiak voltak, az élet velejárói. A későbbiekben, ahogy Gárdonyi egyre inkább magára talált, pontosabban ahogy egyre inkább kialakult saját hangja, novellái mondanivalói is formálódnak. Látja a paraszti lét ellentmondásait, tisztában van a tragédiák hátterével, de egészen az első világháború szörnyűségéig nem tudja vállalni azt a harcos, forradalmi, lázadó szerepet, amely társadalmi változások elindításához vezetne. Az idillel, az idealizmussal, végtelen megértéssel próbálja tompítani a tragédiákat. Ezért is dönt inkább a vidéki magány, visszavonultság mellett. Otthona békéje, nyugalma segít elviselni a benne zajló háborúkat és forradalmakat. Gárdonyi novelláival a Nyugat írói még több alkalommal foglalkoznak. Legmélyebben a Gárdonyi halálakor Schöpflin Aladár által írt megemlékezésben. „ Úgy lépett ki a világból, mint ahogy benne élt: a magános ember különcködő módján, a konvencióktól függetlenül, pátosz nélküli csöndes eltávozással. Olyan életkorban távozott el, amely még csak kezdete az öregségnek, de művét már befejezte, nem hagyott torzót maga után, mint annyi más kiváló magyar ember. Ami mondanivalója volt, elmondta, ami ereje volt, megmutatta. Halála emberi veszteség, sajnáljuk és gyászoljuk, jó érzés volt őt az élők között tudni s a magyar élet szegényebb egy érdekes és értékes jelenséggel - de az irodalomnak alig adhatott volna már új revelációt. Néhány szép könyvet, de új eszmét, új formát, új nekibuzdulást már aligha. Szép életet élt, szépen is fejezte be. Sírja fölött nem leng az a sivár, kietlen érzés, amelyet a csak végükszakadt, de be nem fejezett életek fölött szoktunk érezni. Amit itt hagyott nekünk, ez mindene volt. Mindenét ideadta nekünk és eltávozott. 1 2 MÓRICZ Zsigmond Ököritó. Nyugat. 1910. 8. szám 403
