Veres Gábor szerk.: Agria 45. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2009)

Szecskó Károly: Dancza János (1899-1985)

Ferencre, erre a végtelenül szerény emberre, aki soha senkitől nem kért és nem is kapott a magyar őslénytani kutatás érdekében kifejtett és külföldön is elismert munkásságáért sem elismerést, sem jutalmat, de úgy érzem, hogy ez kötelessé­gem. " 11 2 Az 1960-as évek második felében, a Gagarin Hőerőmű felépítését megelőző visontai lignitfeltárás során előbukkant mamutleletek, melyek konzerválásában ő is segített, ismét felébresztették érdeklődését az ősemberrel kapcsolatos kutatások iránt. Az Élet és Tudomány 1972. március 24-i számában tanulmányt tett közzé: Ásott-e mamutfogó vermet az ősember? címmel, amelyben kimutatta, hogy az ős­emberi kutatásokkal foglalkozó szak- és szépirodalomban, képzőművészeti alko­tásokban uralkodó ama nézet téves voltára, mely szerint a jégkorszakbeli ősember mamutfogó vermeket ásott volna. Ugyancsak a fenti orgánumban látott napvilágot 1977 októberében, A predmosti rejtély című cikke, amelyben leírta, hogy a Cseh­szlovákiában lévő telephely üregei nem mamutfogó vermek voltak, hanem a ma­mutcsontokat gyűjtötték itt egybe, mint Szibéria őslakói. 1979. október 4-én, negyvenhat év múltán a Természettudományi Múzeum Embertani Tárában nagy örömére Tóth Tibor igazgató jóvoltából ismét láthatta, igaz már hiányosan, a hajdani subalyuki leleteket. Haláláig szomorúsággal töltöt­te el azonban, hogy Vértes László ősrégész az 1957-ben kiadott Magyarország ré­gészeti leletei című könyvében, s az 1965-ben megjelentetett, Az őskőkor és az át­meneti kőkor Magyarországon című monográfiájában kisebbíteni igyekezett a su­balyuki ásatások során kifejtett tevékenységét. 11 3 1967-ben sikerült elérnie, hogy a Közalkalmazottak Központi Vezetősége szakszervezeti tagságát 1917-től elismerte, s felvették nevét a központi nyilvántar­tásba. 11 4 Míg szakszervezeti tagságát elismerték, addig régi párttagságát nem. Eb­ből következett, hogy a fenti évben elsőízben adományozott Szocialista Hazáért Érdemrendet nem kapta meg, sőt annak elnyerésétől haláláig elütötték. Ennek hát­terében, az egyik ma is Egerben élő régi párttag, G. József által terjesztett ama rá­galom állott, hogy 1933-ban egy jól fizetett állás érdekében kilépett a Magyaror­szági Szociáldemokrata Pártból. A pártból való „kilépésének" kérdését már koráb­ban tárgyaltam, így arra újból nem térek ki. Csupán azt világítom meg, hogy G. József miért terjesztette róla az említett koholmányt. Ennek oka a következő volt: 1944. október közepén, a nyilaspuccs után Dancza indítványozta G. Józsefnek, hogy vonuljon illegalitásba, mivel várható az ő letartóztatása is. Az említett sze­11 2 DIVM TA 96-80. Dancza János levele Orbán Lászlónak, 1961. jún. 21. 11 3 Dancza János személyes közlése a szerzőnek, 1984. 11 4 DIVM TA 51-80. A Közalkalmazottak Szakszervezete Heves Megyei Bizottsága a Dobó István Vármúzeum Szakszervezeti Bizottságának. Eger, 1967. júl. 5. 348

Next

/
Oldalképek
Tartalom