Veres Gábor szerk.: Agria 45. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2009)
Komjáti Zoltán Igor: „…és így az régi jó rendtartás is megállatik és tartatik…” Koháry István levelezése Füleki főkapitányságának korában az egri vilájet török uraival ( 1667-1682)
által írt válaszlevelek vagy kérések nagy része azért tűnhetett el, mert az Oszmán Birodalomban megszokott gyakorlat szerint a tisztviselők váltására gyakran sor került, akik leveleiket, postáikat magukkal vitték, ha pedig hátra is hagytak némelyet, az nagy részben megsemmisült vagy elkallódott az 1683-1687 között történő, villámgyorsasággal lezajló evakuálás alkalmával. A törökök udvariaskodása csupán álcázta ravaszságuk. Birtokügyeket érintő tanácsaik és látszólagos protekciójuk mögött mindig az anyagi érdekeiket nézték, legfőképpen azt, hogy minél több adót sajtolhassanak ki rájáikból. Állandóan mentegetőztek, és nem tartották magukat felelősnek a magyar területeken történő állandó portyákért, ellenben mikor a füleki végváriak törtek be a hódoltsági területekre, azonnal felrótták nekik minden vétket, és attól sem riadtak vissza, hogy a legfelsőbb magyar katonai szervek előtt bevádolják őket, mint a „szent békesség" megszegőit. A törökök mindezek mellett a legszigorúbban elvárták Kohárytól, hogy a nála levő foglyokkal mindig tisztességesen bánjon, és igazságos sarcot szabjon ki, szabasson ki értük, céljuk elérésére pedig fenyegetést fenyegetésre halmoztak, ám nem kell figyelmen kívül hagyni, hogy azért tudtak köszönetet is mondani, ha alkalom adódott arra. Koháry mindig mérlegelte az ellenfél kéréseit, és ha igazságosnak vagy méltónak ítélte meg azokat, akkor teljesítette is őket, ám természetesen elsődleges szempontként a magyar érdekek lebegtek a szemei előtt. IRODALOM Források MOL: Magyar Országos Levéltár, Budapest. P 1992, 1. csomag, 7. tétel. C 1056-os, C 1228-as, C 1229-es, C 1275-ös, C 1292-es és C 1293-as fimtekercs (SABB: Statny Archiv v Banskej Bystrici, Koháry-család levéltára, Pars I. és Pars V.) BUJTÁS Amália (szerk.) 1977 Regélő magyar várak. Minerva. Budapest HEGYI Klára: 1995 Török berendezkedés Magyarországon (História Könyvtár, Monográfiák 7.). Budapest, História. MTA Történettudományi Intézete HEGYI Klára-ZIMÁNYI Vera 1986 Az oszmán birodalom Európában, Corvina, Budapest KAMODY Miklós 1999 Hírközlés, levelezés a török Hódoltság idején in Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben. Studia Agriensia 20. 65-81. Szerkesztette: Petercsák Tivadar és Berecz Mátyás, Eger 121