Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)
Sz. Király Júlia: Gárdonyi Géza történelemszemléletének pillérei
nok és rómaiak történelmét. Újfent alapos kutatómunkát végzett, hogy történelmi háttere hibátlan legyen. A történelem festésében ugyanolyan módszereket használt, mint az Egri csillagok esetében. Alapos történeti kutatás, utazás, a helyszínek megtekintése: mind szerepelt a már bevált módszerek közül. Közben pedig vizsgálta, alakítgatta hősét a történelmi tények sokasodása következtében, az új helyzetek kialakulásának függvényében. Szent Margit feltámasztása is sok kutatómunkába került. Gárdonyi ezúttal nem csak a levéltárakat és könyvtárakat látogatta rendszeresen, hanem a vallásba is el kellett mélyülnie. Jó néhány latin nyelvű irodalom is akadt, s Gárdonyi József úgy emlékszik erre az időszakra, hogy édesapja heteken keresztül a klastromi szabályok, latin szertartáskönyvek, szótárak és egykorú feljegyzések között élt. 11 Egri barátja, Halászy Caesar ciszterci tanár magyarázta a kolostori regulákat. Tanulmányozta a Nyelvemléktárat, Pauler Gyula A magyar nemzet története az Árpádok alatt című összefoglaló művét, korabeli feljegyzésekből beazonosította negyvenkét apáca nevét, és vizsgálta tizenhéthét klastromi barát élettörténetét. Ugyancsak Gárdonyi Józseftől tudjuk, hogy ez a regény született meg a legnehezebben. Gyakran megszakította az írást, vagy azért, mert elakadt, vagy azért, mert más, magánéleti problémák kötötték le figyelmét. Ebben az időben folytak válóperi tárgyalásai, s ekkor kapott nyílt visszautasítást Feszty Margittól. Lehetősége adódott arra is, hogy ellátogasson a Margitszigeten folyó ásatásokra. Ekkor Lux Elek ásatásai nyomán láthatóvá válnak a régi domonkos kolostor romjai is. Gárdonyi egyébként végig a saját maga által készített alaprajzokat használta írás közben. Mindhárom regény előkészítése közben kiterjedt levelezést folytatott. Számos jó barátot szerzett eközben, akik tisztelték megszállottságát, s örömmel álltak rendelkezésére. Azt is fontos elmondani, hogy könyvei megjelenése után sem hagyott fel a történelmi kutatásokkal. Ezeket folyamatosan végezte, s ha valamely új tény birtokába jutott, műve következő, javított kiadásába ezek is bekerültek. Számos olyan regénye van a hagyatékban, melyben kéziratos javítások találhatók. Sajtópere a Singer és Wolfner Kiadóval is éppen azért zajlott, mert szerződésük lejárta előtt a kiadó sikeres műveiből hatalmas mennyiségű, új példányszámot dobott piacra anélkül, hogy Gárdonyi változtatásait belevették volna. Gárdonyi hősei Gárdonyi történelmi regényeinek hősei nagyrészt élő történelmi személyiségek voltak. Számos legenda, klisé kötődött életükhöz. Ugyanakkor jelentősen befolyásolta Gárdonyit hősei ábrázolásában az is, hogy erős személyes szimpátiát 11 U.o. 149. 753