Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

Novák László Ferenc: Az erdő Nagykőrösön

Az erdő sajátos helyet foglalt el a mezőváros birtokrendszerében. Nagykőrös jóllehet földesúri fennhatóság alá tartozó, jobbágy jogú helység volt, a jobbágy telekszervezet nem, illetve csak csökevényes formában alakulhatott ki. Ebben döntőjelentősége van a török hódoltságnak. A XVI. század közepén török szultáni birtok lett Nagykőrös is (hász város), a török nem szállta meg, viszont súlyosan megadóztatta a lakosságot. A török uralom miatt meglazult a magyar földesurakkal való kapcsolata a mezővárosnak, így azok befolyása meggyengült, sőt a birtokviszonyok összekuszálódtak, tisztázhatatlanná váltak a XVI-XVII. század folyamán. Ez különösen akkor vált lényegessé, amikor a törökök kiűzését követően, az 1681-ben működésbe lépő Neoaquistica Comissió előtt a nemes családoknak birtokjogukat kellett igazolni (ez sikerült a város felét birtokló Keglevich, jelentősebb részt magáénak tudható Forgách, Sztáray grófi és több kisebb famíliáknak). Nagykőrösön a jobbágy cívis gazda belső telket kapott a mezőváros központjában, ahol felépíthette lakóházát. A mezővárosi autonómiának megfelelően - a földesurak távollétében - a földesúri hatalmat a mezőváros tanácsa, a magisztrátus gyakorolta. Ő osztott földeket a gazdáknak. A jobbágy telekszervezettől eltérően csupán a rét, kaszáló volt „ház után való", azaz jobbágytelki tartozékföld, a szántó már nem. A tanács „mezeikerteket", szántóföldeket juttatott polgárai számára a határ különböző területein (pl. Feketén), valamint a bérelt és vásárlással megszerzett pusztákon (Kara, Lajos, Pótharaszt), ahol a kötetlen, szabad gazdálkodási mód jutott érvényre. A rendi viszonyok restaurációja - a földesurak megjelenését követően - a XVHI. században sem történt lényeges változás a határhasználat, földbirtoklás rendszerében. A mezeikert, szállás rendszer fokozatosan épült ki tanyarendszerré. A városi tanács a házastelekhez tartozó kaszáló, a szántóföld mellett erdőt is osztott lakosainak. Például a városi számadóbíró feljegyezte 1640-ben, hogy „Buborí Giörginekattuka'Büdösön Kutas Lőrincz Erdeje felet, a'Büdösön határos Agh Janosével".

4 Az erdő a legelőhöz hasonlóan közös használatban volt а ХГХ. század közepéig. A mezővárosi tanács részesítette megfelelő fizetségért tűzifában és építőanyagban azt igénylő lakosait. A falopást szigorúan büntette a magisztrátus. Ismeretes például, hogy 1656-ban „Fruttus Mártonon Csókás fáért dn 80", „Borotvás István erdő lopás 1. tall" büntetést fizetett.

5 4 PML NkV Tan. SZK 1640. 4. pag.; NÓVÁK László 1994. 150. 5 PML NkV Tan. SZK 1656/57.; Az érdekességként szükséges megemlíteni, hogy Fruttus Márton és Borotvás vagy Beretvás István a legmódosabb cívis gazdák közé tartozott. Borotvás István a XVII. század közepén bukkan fel az adóösszeírásokban (a Kalocsa melletti Varjasról került Nagykőrösre), igen szegénynek mondható vagyona volt (1650-ben 3, 1658-ban 12 marhaszám szerint adózott), viszont 1679, 1682 táján már a második leggazdagabb embernek számított (298, illetve 300 marhaszám), s ebben az időben manumittáltatta magát. Keglevich Miklós földesúr 1667-ben eszközölte ki számára a nemesi armálist (BENKÓ Imre 1908. 44.). 1675-ben már a főbírói széket is elfoglalhatta. Fruttus Márton szerényebb vagyonnal rendelkezett, de jó módú cívis gazda volt (1650-ben 120, 1658-ban 140 marhaszám alapján adózott). Ő nem szerzett nemességet. 1649-ben másodbírónak választották meg (NÓVÁK László 1978. 42-43.). 64