Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

Kriston Vízi József: „Őrzőnek rendeltek engem…” Hevesy Sándor és temploma a nyírségi Balkányban

1940. május 19-én Borsod vármegye székhelyén, Miskolcon került sor alapkő­letételre, amely a szintén Hevesy-Vagner tervező és építész páros elképzelése nyo­mán formálódó „vasútvidéki" Szent István templom munkálatainak megkezdését volt hivatott jelképezni. Néhány évvel ezelőtt ez irányban kezdett kutakodásunk so­rán vált világossá, hogy a Miskolcon Selyemrét/i/nek nevezett lakótelep építése kez­detén, még Dr. Halmay Béla (1881-1953) polgármestersége alatt kaptak templom­tervet az egri Hevesytől. 9 A templom építésének javára szolgáló gyűjtés - a szüksé­ges engedélyek megszerzését követően - 1938-ban kezdődött s az „oltáregyleti vi­galmak" és más rendezvények bevételi akciói hat éven át folyamatosan zajlottak. 10 A templomszentelési ünnepségre végül is - Szent István napja helyett Mária anya egyik napján - 1943. szeptember 12-én került sor, az azt megelőzően néhány hónapja be­iktatott új egri főpap, Dr. Czapik Gyula érsek vezetésével. 11 Magam 2006 tavaszán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Balkány városában 12 töltött vendég-nap során értesültem arról, hogy a település szívében található nagy­szerű építészeti munkával létrehozott Szent Antal Idősek Otthona, valamint a műem­léki jelentőségű plébánia mellett álló Magyarok Nagyasszonya titulust viselő római katolikus templom szintén Hevesy mérnök úr tervei alapján épült. 13 Kitartó érdeklő­désemre és személyes megkeresésemet követően a korábban s hosszabb ideig Balkányban szolgált, jelenleg nagykállói apát-plébános, Vitai László jóvoltából sike­rült betekintenem a plébánia iratanyagába; dolgozatomnak ez a része teljes egészé­ben e forrásegységen alapul. 14 9 DOBROSSY István 1995. 253-258. Utóbbi oldalon a templomterv grafikai ábrázolásának fotó­kópiája is megtalálható. A templom végül is Dr. Fekete Bertalan (sz. 1890) polgármesterségének idején valósult meg. 10 Forrás: Miskolc város Polgármesteri Hivatal iratai. IV. B. - 1906 -1291.; ill. IV. В. - 1906 - 1309. (1943. Sz - Z.) Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár, Miskolc. 11 A diaképek szinte filmkockányi részletességgel örökítették meg az ünnepség minden lényegi moz­zanatát, szereplőit és történéseit! DIV KIPGy. 11. sz. doboz 381-393. sz. képek. /1943. 09. 12./ 12 A jelenleg is növekvő lélekszámú dél-nyírségi település 2004 derekán kapott városi rangot; jelenleg 24 „élő" tanya-települési egység központjaként 7051 fő lakja, egyharmaduk (kb. 2200 fő) külterü­leten. - További friss adatokkal szolgál a www.balkany.hu/pages/20060216tortenelem.aspx honlap. 13 Jelenleg Bakó Sándor plébános úr lelki gondozása alá 2032 fő tartozik, emellett Abapusztán, Bé­ketelepen, Koczogh-tanyán, valamint Perkedusztán és Tormáspusztán is (jobbára az iskolakápol­náknál) rendszeresen misézik. Plébániánk az 1993-ban megalapított Debrecen-Nyíregyházi Egy­házmegye Szabolcsi Főesperességének Nagykállói Esperességének kebelébe tartozik. 14 Vitai atya nagyszerű és önzetlen segítségét ezúton is köszönöm! Az ő jóvoltából nyerhettem betekin­tést három, mutatózott és rendszerezett -jobbára gépiratos - anyagba. Első csomóban a plébánián ko­rábban őrzött s Balkányra vonatkozó régi fontos iratok (1863-1866), illetve az 1935-ig terjedő idő­szak anyagai. Külön csomóban találhattam fel a templomépítésre vonatkozó anyagokat az 1936 és 1938 közötti időszakból, valamint a plébánia és a katolikus hitélet dokumentumait az 1936 és 1946 közötti mozgalmas évtized eseményeiről. A fényképeket 2007. április 22-én, vasárnap, a templom mögött lévő és megújított Lourdes-i kápolna ünnepélyes szentelése alkalmával készítettem. 275

Next

/
Oldalképek
Tartalom