Agria 42. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2006)

Horváth László: Vámosgyörki népszokások

Az előkészületekhez tartozott a lakodalmi tisztségviselők felkérése. A két főnásznagy rendszerint a vőlegény és a menyasszony keresztapja lett, ők voltak a lakodalom bírái, intézői és irányítói. Külön vőfélyeket („vőfény") kértek föl a menyasszony és a vőlegény részéről, akik a lakodalom kisbírói tisztét vállalták, s három nappal az esküvő előtt elkezdték a vendéghívást. Jelvényük a „vőfénybot" volt, rajta a menyasszonytól kapott kendő és szalagok, az ünnepi ruhájukon pedig nagy „csináltvirág bokrétával". A lakodalom tulajdonképpen a vőlegény es háznál zajlott, a lányos háznál csak a „kiadó" történt. Ekkor ugyanis itt az esküvő reggelén megjelentek a nyoszolyóasszonyok és átadták a vőlegény által küldött „jegycipőt", mellyel kiváltották a menyasszonyi ágyat és a vőlegényt illető jegyinget. Az egyházi esküvőt hagyományosan délelőtt tartották. (Előtte egész csendben, mindössze két tanú jelenlétében már megtörtént a polgári házasságkötés.) A menyasszony rendszerint a nyoszolyólányok és néhány asszony segítségével öltözött. Ruhája fehér, bő selyemszoknya volt, amely alá 14-16 más fehér szoknyát is felvett. A vállára hímzett selyemkendőt borítottak, fejére rövid fátyol került, lábára pedig a vőlegénytől kapott jegycsizmát (jegycipőt) húzta fel. Ebbe - rontás ellen - tíz fillért szoktak tenni. A virágcsokrot a menyasszony mellére tűzték, vagy a kezében tartotta. A vőlegény ruhája fekete volt, a leánytól kapott jegyinget vette fel, lábán csizmát viselt, a mellére és kalapjára meg fehér bokrétát tett. A vőlegényes és a menyasszonyos ház násznépe külön indult el, s a templom előtt egymást bevárva történt meg a „csatlakozás". Ezután a lakodalmas menet bevonult a templomba. Esketés után a násznép újra szétvált; a menyasszonyos háznál tartott ebédre csak a vőlegény „vőfényei" mentek el. Az ebéd alkalmával e vőfélyek evőeszközöket csennek el, miért a háziak évődő hangon elküldik őket. A vőfélyek fenyegetéseiknek megfelelően délután valóban visszatérnek, s sok civódás után megmondják, hogy a menyasszonyért jöttek. Ezzel kezdődik a menyasszony kikérése, melynek során előbb tréfás fogós kérdéseket tesznek föl nekik, majd egy vén banyának öltözött nőt igyekeznek rájuk erőltetni: „Na, szaószóló Uram, e lesz tán akit keresnek?", „Keres az íz ilyen vénet, akinek még foga sincs!" viccelődések közepette. Végre sok huzavona után előkerült a menyasszony a „komrából", s ekkor a két násznagy egyezségre jutott. A mátkapár „jegybe ült", vagyis az „asztalszögbe", s az uzsonna alatt egy pohárból kellett inniuk. Ennek végeztével a lánykiadó násznagy elbúcsúztatta a fiatalasszonyt a szülőktől, rokonoktól, leánypajtásoktól, szomszédoktól, s a lakodalmi menet muzsikaszó mellett megindult a vőlegényes házhoz. Itt az anyós egy kanál mézzel várta menyét, hogy kedves és édes legyen neki az új otthon. A menyecskét hozzátartozói ekkor soha nem kisérték el, a helyi szóhasználattal csak „hiriszeseknek" vagy „hérészeseknek" nevezettek csak két-három óra múl321