Agria 42. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2006)

Horváth László: Vámosgyörki népszokások

va mentek utána égő gyertyával, énekszóval. Az új párnak a zenekar élén illett félútig a közeledő vendégek elé futni, s bevezetni őket a házba. A tulajdonképpeni lagzi csak a lányosház közönsége, a „hiriszesek" megérkezésével kezdődött. A konyhán ekkor nagy volt a sürgés-forgás; sőt ha itt szűk volt a hely, akkor az udvaron sátor-konyhát állítottak fel. A vacsora étrendje igen gazdag volt: a csigalevest leveshús követte tormával. Azután jött a töltött káposzta, a paprikás, a becsinált, a sült hús és a különböző tésztafélék. A menyasszonyi ajándékok között mindig kötelezően szerepelt a „menyasszonyi kalács", a menyasszony keresztanyjának ajándéka. Ennek tetejére gyertya került, a kalácsot a menyasszony vágta fel, s minden vendégnek saját kezűleg adott egy szeletet. Az ételhordó vőfély mindegyik ételt tréfás versmondás közepette tette le az asztalra, s az asztalbontást követően megkezdődött a tánc „kivirágos-kivirradtig." Menyasszonytáncra éjféltájt a főnásznagy adott engedélyt, majd a vőfély ezt kiáltotta: „Eladó a menyasszony!" Aki meg akarta őt venni, pénzt (mégpedig egyre nagyobb összeget) tett egyik nyoszolyólány által tartott rostára, majd - „Enyém a menyasszony! " kiáltással - igyekezett fordulni vele egyet-kettőt. Váltságdíj fejében természetesen pihentetni is lehetett őt. Végül előlépett a vőlegény, s egy nagy összegű bankjegyet dobott a pénzes rostára és csendesen kivezette a menyasszonyt. Reggel a fiatalasszony kontyosán, főkötővel a fején templomba ment „avatásra". Az ezt követő hét általában a lagzi fáradalmainak kipihenésével telt, egy szigorú kikötéssel, a fiatalasszony egy hétig nem léphetett a szülei házába, még akkor sem, ha az a közvetlen szomszédságban volt is. (Akkor „kuncsorgó" vált volna belőle.) Viszont az első vasárnap ezt a tilalmat feloldotta, ez a nap a menyecske szüleié volt, ekkor tartották náluk a „kishérészt".

19 Ezen ünnepélyes ebéden történik meg a „násznagyok felvettetése", vagyis ekkor ért véget tisztségük. Az új pár a két násznagynak és a vőfélynek megköszönte szolgálataikat, s a menyecske a saját násznagyának általában magahímezte kendőt is átadott emlékbe. Régen igen ritka eset volt, de azért elvétve megtörtént, hogy egy eljegyzés „összement". Ha a legény kezdeményezte, akkor a jegyajándékba kapott „slingolt" kendőt darabokra kellett vagdalni, s az udvarukon álló fa ágaira kötözni.

20 A vámosgyörki ember halállal kapcsolatos szokásait és hiedelmeit egyfelől a félelem, másfelől pedig a szeretet teremtette meg. A hagyományos szokások abból az időből származnak, mikor a halottat még háztól temették. A családtagok vagy közeli rokonok eltávozására különféle előjelekből következtettek; közvetve várható halált jelentett például a kutyavonítás, a „halálmadár", a „halállepke" megjelenése, a kukorékoló tyúk, a bútor recsegése, a csillaghullás és az álombeli meszelés. 19 Ez a szokás a vidéken általánosan elterjedt volt, csak a mátrai falvakban „kása árának" nevezték. HORVÁTH László 2001. 176. 20 NAGY Judit 1960. 6. 322