Agria 41. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2005)

Erdélyi Anita: A látogatói szokások és vélemények kérdőíves vizsgálata a Dobó István Vármúzeumban

hetséges alternatíváktól eltérő véleményt. Ezek a következők: Igen, de még nem voltam (5 fő), igen, de csak Budapesten jártam (1 fő), Budapestről nehéz elérni (1 fő), igen, halottam róla (1 fő). 2 fő nem válaszolt, s 3 fő két válaszlehetőséget is megjelölt. Ismeri Ön az általunk rendezett Végvári Vigasságok rendezvénysorozatot? Végvári Vigasságok Fő % Igen, már láttam 43 24 Hallottam róla, de még nem láttam 71 39,7 Minden évben megnézem 3 1,68 Nem, de szeretnék 43 24 Most veszek először részt 15 8,38 Az idén tizedik alkalommal rendezte meg a vármúzeum a Végvári Vigassá­gok Egerben történelmi fesztivált. A többnapos programsorozat ideje alatt, korhű kosztümökbe öltözött szereplők Eger belvárosán keresztül zenével vonulnak fel a várba, ahol egymást váltják a történelmi programok. A kérdőívet kitöltők 40,78%-a (73 fő) nyilatkozott úgy, hogy halott már erről a programról, de még nem látta. Azonos azok aránya (24,58%, azaz 44 fő), „akik már részt vettek" és azoké akik „nem, de szeretnének részt venni rajta". 15 fő (8,38%) nyilatkozta azt, hogy most vesz először részt ezen a programunkon. Erre a kérdésre 4 fő nem adott választ, és 4 fő két válaszlehetőséget is megjelölt. 424

Next

/
Oldalképek
Tartalom