Agria 40. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2004)

Kriskóné Dávid Mária: Népi Iparművészeti Múzeum – Mai alkotók

Sokáig nem volt egyértelmű, egységes, hogyan nevezzék a hagyományos népművészet talaján kialakuló, de azt elsősorban nem másolni akaró új „népművészetet". Lengyel Györgyi néprajzkutatót tartjuk a „népi iparművészet keresztanyjának", hiszen először ő használta ezt a kifejezést 1952-ben egy győri ankéton. Ez a tanácskozás volt az első alkalom, ahol az élő népművészettel - népi iparművészettel kapcsolatos kérdéseket a szakemberek és az alkotóművészek széles körben megvitathatták, kicserélhették gondolataikat. Megjegyzem, még ma is előfordul, hogy az elnevezés - a népi iparművészet kifejezés - megváltoztatására tesznek javaslatot, de a területtel foglalkozó szakemberek között tapintható a konszenzus: ha nem is fedi mindenki számára egyértelműen a jelzett alkotó folyamat lényegét, ma már nagyjából ugyanazt érti alatta néprajzos, művészettörténész, alkotó. Nem célszerű új megnevezést bevezetni, meghonosítani. A népi iparművészet támogatásának, kutatásának, fejlesztésének intézményi keretei is jórészt létrejöttek már erre az időre. 1950-ben megalakult a Népművészeti Vállalat, 1951-ben a Népművészeti (később: Népművelési majd Magyar Művelődési) Intézet, 1953-ban a Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetek Országos Szövetsége (HISZÖV) és a Népi Iparművészeti Tanács (NIT). Sok ezer embert foglalkoztató szövetkezetek tagjai és egyéni alkotók sokasága készítette a népművészetünk hagyományait másoló vagy szerencsésebb esetben azok szellemiségét őrző és felidéző népi iparművészeti tárgyakat. A NIT keretein belül képzett szakemberek igyekeztek segítséget, útmutatást adni. A népművészeti boltok polcaira szánt tömegtermékek mellett igazi tehetségről, a hagyományok lelkének átvételéről tanúskodó alkotások is szép számmal születtek. A népművészet soha nem volt kollektív műfaj, legfeljebb az alkotók anonimitása sugallhatta ezt nekünk. A népi iparművészet már minden esetben pontosan regisztrálja az alkotó személyét, vállaltan individuális tevékenység és művészet. Már az ötvenes években közismertté vált néhány kiemelkedő jelentőségű alkotó munkássága a népi iparművészet szinte minden területén. Mindez sok egyéb mellett elsősorban az időközben rendszeresen meghirdetett országos szakági pályázatoknak is volt köszönhető. A jelentős személyiségek közül feltétlenül említést érdemel a dunántúli id. Kapoli Antal és fia, ifjabb Kapoli Antal pásztorfaragók, a mezőkövesdi Kis Jankó Bori mintaíró és hímző, Király Ilus kalocsai mintaíró és hímző, a fazekasok közül a siklósi Gerencsér Sebestyén és a karcagi Kántor Sándor. Ók valamennyien rendelkeztek a Népművészet Mestere címmel, amelyet 1953-tól nyerhettek el a legkiválóbb népi iparművészek, évente korlátozott számban. Közülük két alkotót, id. Kapoli Antal faragót és Kántor Sándor fazekast Kossuth-díjjal is kitüntették. Az említett alkotók és még jó néhányan a népi iparművészet klasszikusainak tekinthetők, többségükben egy-egy kiemelkedő alkotótól vagy családtagtól lestek el a mesterségük alapfogásait, életük szerves részévé vált, a „vérükben volt". Ma 454