Agria 40. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2004)
Fejős Zoltán: Hagyományemlék?
a példa is utal arra, hogy a szériatermékek egy része ma már nem a reprezentált helyről származik. Érdemes lenne egyszer felmérni, hogy Magyarországon például hány helyen állítanak elő matyó vagy kalocsai emléktárgyat. (Itt azonban megjegyzendő, hogy ebbe a kérdésbe egy másik probléma is „belekeveredik", az, hogy az eredetileg helyi kézművestermékek, népművészeti alkotások hogyan válnak nagyobb egységek - a régió, az egész ország vagy egy nemzet - jelképévé.) Más a helyi kézművesség vagy művészi tevékenység kérdése. Az alkotó és a befogadó, vagyis a helybéli és a látogató többnyire a közvetlenül megtekinthető tárgyalkotás révén közelebbi kontaktusba is kerülhet egymással. A nemzetközi turizmusban az 1970-es évek derekától érzékelhető egy olyan új tendencia, hogy érdeklődés támadt a még élő kézművesség iránt. Ezt követte jó egy évtizeddel később az a még újabb turisztikai igény, hogy a kézművesség aktív módon elsajátítható legyen, s ne csak megtekinthető, hanem gyakorolható élménnyé váljon. Az elsajátítás, a hagyományos kézművestechnikák megtanulása azonban szükségszerűen korlátozottabb körű, mint az ilyen tárgyak általános piaca, s ily módon az alkotó és vásárló közötti viszony kibővül a közvetítők szerepével. A turistaművészet ízig-vérig kultúrák között létrejövő kapcsolat során termelődik, amelynek fő jellemvonása a sorozatok előállítása, sőt rendszerint a mechanikai sokszorosítás. Ezzel osztozik más társadalomtörténetileg kialakult, szériaként létező kulturális produktumokkal, s éppen ezért esztétikájára is annak jegyei és nem az egyedi műtárgy kritériumai érvényesek. 7 A „helyi" művészi alkotások változásának típusait az 1970-es évek derekán az említett Nelson H. H. Graburn rendszerezte. 8 Csoportjait két tengely, az alkotókat meghatározó formai-esztétikai források és a fogyasztók társadalmi közege alapján állapította meg. Az általa meghatározott kategóriák jól kifejezik, hogy milyen sokrétű tárgyi-esztétikai konglomerátum képződik a kulturális határterületeken. Graburn megkülönböztetése szerint hat kategóriával számolhatunk: funkcionális-hagyományos művészet, kereskedelmileg értékesített hagyományos jellegű művészet, újraintegrált művészet, szuvenír, népszerű magasművészet és autonóm művészi alkotás. Ebben a rendszerben a szuvenírt, az emléktárgyat a formai-esztétikai források szempontjából az átalakult vagy új szinkretikus hagyományok alapján határozhatjuk meg, ami azt jelenti, hogy az ilyen tárgyféleségek a törzsi művészet, a történeti népi kultúra megváltozott, de a korábbiakhoz több szinten is kapcsolódó rendszerében születnek. Legszembetűnőbb az alkotói kör átalakulása, míg a létrehozott tárgyi formák lehetnek korábbi alkotások másolatai vagy ilyeneket utánzó újabb változatok, de az azoktól már elszakadó új formák is. A használat kontextusa szempontjából az emléktárgyat a széles társadalmi fogyasztás jel7 STEINER, Christopher В. 1999. 8 GRABURN, Nelson H. H. 1976. 1984. 400
