Agria 39. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2003)

Havasi Krisztina: „1200 körüli” faragványcsoport töredékei a középkori egri székesegyházból

zést érintő tézis a keleti toronypárról itt már a derékmagasságban álló részleteknél szerteágazó problémákkal kerül szembe.

37 E keleti szakasztól nyugatra a háromhajós templom újjáépítés előtti hosszházának kiosztásáról és szakaszolásáról a hiányosan megmaradt alapozásukban feltárt, kelet-nyugati irányban kb. 140 cm-es nagyságúnak meghatározott pillérmaradékok tájékoztatnak valamelyest.

38 Az ásatási alaprajz szerint a székesegyházat hét pár pillér tagolta.

39 A szentélyszakaszt megelőző pillérpár a hosszház nyugatabbi szakaszainál másfél méterrel hoszszabbat határolt.

40 Jelen ismereteink szerint az egri kőtárak fragmantumai között a főhajó e korábbi támaszsorával megnyugtatóan összefüggésbe hozható faragvány a legkorábban a XII. század végére helyezhető, összetett keresztmetszetű pillérformára utaló részleteken kívül nem maradt fenn.

41 Ipolyi Arnoldnak 1865-ben még a „gót ízlésbenit" megelőző alaprajz és a fenti részletek ismerete nélkül kellett véleményt fogalmaznia Eger püspöki székesegyházának „románkorszakbeli" épületéről.

42 Ebben elsődleges szerep jutott a történeti források alapos, 37 CSEMEGI József 1934/1. 218-220. Csemegi fogalmazta meg először „a mellékszentélyek előtt lévőboltmezőfeletti keleti toronypár egykori létének" hipotézisét. A szentélyrész 193l-re befejeződő feltárása nyomán figyelt fel az épület keleti részének megkímélésére és új épületbe való illesztésére, amely „...nem talán az ősi szentélyek iránti tiszteletből, ...fakadt, hanem az ezekkel szervesen egybeépített s használatban lévő tornyoknak szükséges voltából következett. " A keleti mellékhajószakaszok feletti toronypár feltételezésre továbbá a románkori épülethez köthető nyugati toronypár hiányából, a Georg Houfnagel által a XVI. század utolsó negyedében, az egri várról készített metszeten a templomtest keleti végével egybeesőén látható, környezeténél magasabbra emelkedő, keleti torony maradékának vélt részlet alapján és a boldvai bencés apátsági templom példájára hivatkozva jutott. Ezzel szemben: DERCSÉNYI Dezső: Művészettörténeti áttekintés. XI-XV. század, „a feltételezett toronypár létét a feltárás nem igazolta." HMM. I. 1969. 72.; ugyanakkor az 1965-től ásató régész az ellenkezőjét erősíti: KOZÁK Károly HMM. II. 1972. 135., ill. 137.; KOZÁK Károly 1973. 135-136.; MAROSI Ernő 1984. 23-28.; BOGYAY Tamás 1985. 29.; MAROSI Ernő 1986. 100.; uő.:1994. 14. 38 KOZÁK Károly 1973. 138., 14-16. k., ill. a 7. kép feliratának megfelelő 8. ábra. HMM. II. 136., 92. k. 39 CSEMEGI József 1935/1. 218., 153. k.; Csemegi a keleti szakasz addig előkerült pillérállásából vonta le az egész hosszház kiosztására vonatkozó következtetését. Ugyanis a déli mellékszentélyszakasz nyugati falpillére megadta a szentély szakasz hosszúságát, s az a templom ismert hosszát hat pillérpárral hét egyező fesztávú szakaszra oszthatta volna. 40 A román kori székesegyház közölt összesítő alaprajzán (HMM II. 136., 92. к.) a jelölt pilléralapozások nyomán a tengelytávolság a szentély szakasznál 5,5 m körüli; az ezt nyugatról megelőző szakasznál 6,7 m., ettől nyugatra pedig a hosszház pillérállásai pedig 4,5-5 m közöttiek. A keletről számított második, kelet-nyugati irányban hosszabb hajószakaszt a gótikus pillérsor építésekor is megtartották. Itt a régi és az új épületrész viszonyának, az összekapcsolás tervezett és megvalósult módjának ismerete sokban árnyalhatná a kérdést. A keletről vett első gótikus pillérpár a régiek nyugati oldala elé épült, s a nyugatabbiak alapozási gödreit minden második korábbi pillér közbe vágták. 41 Kivéve talán a régi kőtári anyagból fennmaradt, vöröses homokkő féloszloplábazatot és a hozzá illő méretű, 46 cm átmérőjű oszloptörzset. A meredek, attikai profilú, gumószerűen megformált saroklevelekkel ellátott lábazat a XII. század korai időszakára helyezhető. A hát törésfelülete miatt nem megítélhető a forma keresztmetszete, amelyhez tartozhatott. KŐTÁR 1987. 14., 39. sz. 28. k. 42 IPOLYI Arnold 1865. 120-131. 127