Agria 36. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2000)

Cs. Schwalm Edit: Az egri férfiviselet alakulása a források tükrében

Fejviselet. Az 1846-os ábrázoláson még széles karimájú posztókalappal, ún. „gombáros " kalappal találkozunk, amelyet nagy bokor virág vagy zöld gally díszít. Az 1854es metszeten már keskenyebb szélű a kalap, s a leírásból tudjuk, hogy mellette nyuszttal vagy rókával prémezett, posztóból készült gömbölyű kis sapkát is hordtak. A fertálymesteri tablókon természetesen nincs semmilyen fejfedő, - kivétel ez alól az 1873-ban készült tabló, ahol a kezükben tartják a kerek tetejű, keskeny karimájú kalapot - a képeslapokon keskeny szélű selyembársony kalap van a férfiak fején, de találkozunk kissé szélesebb karimájú posztókalapokkal is. A bársonykalap tartozéka a legényeknél a darutoll, amit csak akkor tűzhettek fel, ha meghozták az aratásból az egész részt. Téli viselet volt a nyomott tetejű vagy hegyes formájú szőrmesapka. Ing. A XIX. század első felében kendervászonból készült gallér nélküli, igen bő, lobogós ujjú inget hordtak a férfiak, amint ezt az 1846-os ábrázoláson is látjuk. A század második felében a bő ingujjat csuklónál kézelőpántba fogták és a gallér nélküli ingek mellett megjelentek a keskeny lehajló gallérral szabottak is. A köznapi kendervászon, az ünneplő vékony, bolti gyolcsból készült, elejét bolti slingelés díszítette. Az ingek legszebb darabjai а jegyingek vagy vőlegényingek, amit a menyasszony készített esküvő előtt. Gatya. Az első világháborúig általános a férfiak bő, vászongatya viselete. Az 1846os és 1858-as ábrázoláson a csizmaszárat takarja. 1868-ban azt olvashatjuk, hogy alig ér térdig. A köznapi kendervászonból készült, alján rojtozás. Az ünneplő a XIX. század végétől gyolcs vagy sifon, igen bő, 14-16 szél, szára rojtozott és azsúrozással díszített. A gatya szára kb. féllábszárig ért, a csizma szárát majdnem félig takarta. Ezt a XX. század elején készült képeslapokon is láthatjuk. Nadrág. A sötétkék vagy fekete posztóból készített, flanellel bélelt nadrág a XIX. század közepéig csak a módosabbak ünnepi viselete volt, fokozatosan lett általános ünnepi viselet. Nadrágszíjra szabott, ellenzős, elejét zsinórozás díszítette, mint ezt az 1846-os és 1854-es ábrázolásokon is láthatjuk. A fertálymesteri tablókon 1876-ig találkozunk ilyen szabású nadrággal, de még a XX. század eleji képeslapokon is ez a forma tűnik fel. A XX. század elején gyakori volt, hogy a szegények hétköznap bélésével kifelé fordítva hordták munkába az egyetlen nadrágjukat. Az I. világháború után fokozatosan eltűnt a magyar nadrág, átadva helyét az olcsó, gyári szövetnadrágoknak. Megemlíthetjük még az ördögbőrt, a fekete barchetból készült nadrágot, amit a legények télen a bőgatya alá vettek fel. Mellény, lajbi. Sávoly Lajos 1846-ban írja, hogy a tehetősebb gazdák „cíngombokkal megrakott" posztómellényt hordanak. Az 1854-es ábrázoláson az igen jómódú egri gazda posztómellénye ezüstgombokkal megrakott, de a leírásban karton mellényekről is olvashatunk, melynek eleje és háta ki van varrva. A fertálymesteri tablókon már néhány színes mellény is feltűnik, de túlnyomó többségük még pitykével díszített posztómellény. A képeslapokon színes selyem és posztó mellényt egyaránt látunk. A XX. század elején vált általános divattá a selyem lajbi, szabása szűk, általában csak az alsó gombot gombolták be, de mellette használták a végig gombos lajbit is, melynek elején mindkét oldalon gomblyuksor volt. A gombokat keskeny vászon vagy posztóanyagra erősítették, és ezt gombolták be a lajbi egyik gomblyuksorába. így a gombokat több lajbihoz is lehetett használni. Kötény. A bőgatyához mindig viseltek kötényt a férfiak, a nadrághoz már ritkábban, és csak hétköznap. A férfikötény keskeny, egy szélből varrták, derékban összeráncolták. Ünnepre selyem vagy fekete klott, munkába kékfestő anyagból készültet hordtak. A gatya száránál 2-3 cm-re ért lejjebb. Alját többsoros fehér gépi tűzés díszítette. Képeslapokon találkozunk ilyen köténnyel, a XX. század elején. 341