Agria 36. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2000)

Petercsák Tivadar: Paraszti közbirtokosságok, legeltetési társulatok Heves megyében

Poroszlón a Földes társaságnak hat kerülője volt: négy a nagy járásokon (Felsőjárás, Kóta, Szőkeszél, Kaszáló), kettő pedig a kölesföldi és újföldi kisföldeken. A kerülők bére a XX. század első évtizedeiben: 12 köböl búza (szekciónként 24 liter), 25 korona pénz­járandóság, egy tehénjárás a legelőn és a dűlőutakról lekaszált széna volt. 106 Bélapátfalván 1934 tavaszán a választmány úgy döntött, hogy egy mezőőr nem ké­pes felügyelni az erdőre és a mezőre is, ezért kettőt alkalmaztak. Bérük 18-18 hektoliter búza, 120 pengő, 4 méter dorong tűzifa, egy legelő a saját tehenének. A szolgálatot már­cius 10-én kezdik el. Elhatározták, hogy a „két mezőőr kapjon egy-egy könyvecskét, amely könyvbe dátum szerint be kell jegyezni ki hol követett el kisebb vagy nagyobb ki­hágásokat. Behajtások esetén a mezőőrök mint hajtó bért a büntetés 1 részét kapják, ha a büntetés 2 pengőn alul van, akkor 1 részét kapják" V 07 1941-ben 40 pengő javítást kap­tak, 1947-ben pedig a 18 hl búza mellett 300 forint, két kocsi szedelékfa, egy nyári tehén legelő és kaszáló az illetményük. Noszvajon folyamatosan 6 kerülőt alkalmaztak, akik 1941-ben kötelesek „a járásu­kon lévő dűlőutakat jó karban tartani, a kutakat s ivásra alkalmas forrásokat kitisztítani, az útszéleken lévő töviseket kiirtani, s ha valamelyik járásában vásárol a Társulat takar­mányt az apaállatoknak, azt lekaszálni, forgatni és felgyűjteni tartozik, természetesen ezért a társulat pénztárából némi ellenszolgáltatásban részesül". m A kerülők részére 1946. december 31-én az alábbi béreket állapították meg: Szőlőhegyi kerülők: Minden megkezdett 400 négyszögöl után 1 liter búza, minden li­ter búza után 30 fillér. Határkerülő: Minden negyedrész föld után 16 liter búza, minden különálló Dócz után (bükkzsérci gazdák földje) 4 liter búza, VA rész rét után 2 forint. Tagi kerülő: Minden egész tag után 2 liter búza, minden liter búza után 30 fillér, min­den kis hosszú szél és tyúkmonyos után holdanként 4 liter búza, 300 négyszögöl után 1 li­ter búza, gyümölcsös után 30 fillér, egész hosszú szél után 20 liter búza. Vesszősi kerülő: Minden megkezdett 400 négyszögöl után 1 liter búza, minden liter búza után 30 fillér, minden illetőség után 1 kg búza és négy erdőilletőség fa. Pipis kerülő: Minden kat. hold után 4 liter búza, minden megkezdett 300 négy­szögöl szőlő után 2 liter búza, minden liter búza után 30 fillér. „A bérfizetése csak ősz­szel történik előzetes határozat közhírré tétele után. Minden pásztor és kerülő az oko­zott károk fedezetére, ha a kárt okozót megnevezni nem tudja, 2 mázsa búzát a bér sze­désekor a gazdasági elnök által megállapított helyen betenni köteles, és csak az év vé­gén kapja vissza a maradványt a károk összegének levonása után" . ш A kerülőket 1941-ben kötelezték, hogy a saját pénzükön revolvert vásároljanak, s azt ha elromlik, javíttassák meg. Ha megfelelő karban lesz, év végén a Társulat megvásárolja tőlük, mert azt csak addig használhatják, amíg községi alkalmazottak. A kerülők nem vásá­roltak fegyvert, hiszen 1942 márciusában 4 pisztoly vételét határozta el a választmány 120 pengő értékben. Párádon a mezőpásztor bére 1936-ban 85 félvéka búza, 85 pengő és 1 méter fa. Kö­telessége az utat állandóan jó karban tartani." 0 106 KOVÁCS Károly 1994. 146. 107 HMLV-210/3/15. 12-13. 108 HMLV-261/1.247. 109 HML V-261/1. 266-267., 340. 110 HMLV-266/17. 261

Next

/
Oldalképek
Tartalom