Agria 36. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2000)

Bodó László: Adatok Kenzić Károly családjának és leszármazottainak a történetéhez II.

Sport iránti szeretete, mély vonzalma kimenthetetlen volt. 82 éves korában - Gyu­lán, az országos szeniorbajnokságon - első helyezett volt. 1998-ban az Egri Szenior Úszóklub úgy határozott, hogy emlékére évenként megren­dezi a „Bitskey Aladár Nemzetközi Szenior Úszóversenyt". 2000 októberében Eger Me­gyei Jogú Város közgyűlése méltán döntött úgy, hogy az új Makovecz-uszodát Bitskey Aladárról nevezik el. Knezic Irén Szidónia Anna imakönyve 2000 májusának negyedik napján volt alkalmam találkozni Dobrovits Máriával, a vértanú tábornok ükunokájával egri lakásán, amelynek egyik szobájának faláról Knezic Károly Lajos honvédszázados festett mellképe nézett rám. A kép alatt díszkardja nyugo­dott. Ez a találkozás is több meglepetést tartogatott számomra, noha az ükunoka - miután elolvasta Knezic tábornok életéről írt könyvemet és annak kiegészítő tanulmányát - kije­lentette, hogy új adatokat nemigen tud mondani. 56 Szerencsére hamar előkerült Irén déd­anya 151 év fakította, „időszítta" csatos imakönyve (vagy talán bibliája?, noha csak ki­sebb tenyérnyi nagyságú). Az imakönyv szövegének nyelve német, de magában rejtette tulajdonosának családtörténeti jelentőséggel bíró magyar nyelvű bejegyzéseit! Sőt! A fakult (szürkés-lilás-barnás) kereszttel ékített fedelű, lapjaiban igen megsárgult könyvecske nemcsak az imakönyv szerepét töltötte be. Első lapjain található komoly aján­lásokat tartalmazó versikékből az is sejthető, hogy a 15. életévét betöltő Irénnek emlék­könyve is lehetett. 57 (A versikékből hármat az 1. sz. melléklet tartalmaz.) Továbblapozva az emlék-, imakönyv első oldalain olvashatjuk Irén asszony (Gröber Sándorné) gyermekeiről készült bejegyzéseit, azok születéséről szóló adatokat, amelyek lehetővé teszik, hogy teljessé váljon Knezic Irén leszármazottainak jelenig tartó története. (A kutató nagyon reméli, hogy lesz majd munkájának felelős és igényes folytatója!) A feljegyzésekből következtethető, hogy Gröber Sándor és Knezic Irén Szidónia An­na frigyéből nem hat, de nem is kilenc, hanem tíz (öt fiú és öt leány) született! (Lásd a 2. és 3. sz. mellékleteket.) 58 A házaspár első gyermeke (Sándor Károly József) születésének éve, hónapja, napja (1866. szeptember 6.) bizonyossá teszi, hogy egybekelésük 1865 utolsó negyedében tör­ténhetett meg, amikor Irén Szidónia Anna már betöltötte 18. életévét. 59 Bizonyossá vált az is, hogy a házaspárnak két Szilárd nevű fiúgyermeke volt. Az első 1868. december 14­én született és - amint azt Bitskey István közölte adatokból tudjuk - csecsemőkorában elhunyt, s aki a keresztségben a Szilárd Ferenc István utóneveket kapta. - A második Szi­lárd 1882. augusztus 7-én született és még ebben az évben meg is halt. Dobrovits Mária feltételezi, hogy holtan született meg. Úgy tudja, hogy nehéz szülés volt, s talán Irén asszony 56 BODÓ László 1999. 285-310. 57 1862-ből származnak az emlékkönyvi bejegyzések. A legkorábbi 1862. március 20-i keltezésű. Az egyik Knezic Irén tanárnőjétől való, aki a Turkovich család tagja volt, egyben Knezic Irén rokona. Gröber II. Ferenc - Irén sógora - Jolán (dolinái Leide) nevű unokáját Turkovich Károly vette feleségül, akinek nagyapja fivére volt Turkovich tanárnőnek. A Turkovich család­nak Feldebrőn volt földbirtoka. 58 BODÓ László 1999. 297. 59 Uo. 184

Next

/
Oldalképek
Tartalom