Agria 36. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2000)

Bodó László: Adatok Kenzić Károly családjának és leszármazottainak a történetéhez II.

halálát is „második" Szilárd okozta, aki e hónap - augusztus - 14-én hunyt el. 60 Nem volt ereje (sem testi, sem lelki) ahhoz, hogy újszülöttének jöttét megörökítse imaköny­vében (bibliájában?). Visszatérve Knezic Irén imakönyvének bejegyzéseihez megállapítható, hogy gyerme­kei örökölték déd-, nagy- és szüleik utóneveit is. Történetesen Gröber Ferenc és József őse­iknek, Kalló Erzsébet dédanyjuknak, Knezic Károly és Kapitány Katalin nagyszüleiknek, Olga Auguszta Erzsébet nagynénjüknek ke­resztneveit. Érdekesség az is, hogy anyai déd­apjuk utónevét: Mihályt egyetlen együk sem viselte. (Ez talán magyarázható azzal is, hogy Kapitány Mihály 1849 közepén, a pestisjár­vány következtében hunyt el, így egyik Knezic unokája sem emlékezhetett rá.) Dobrovits Mária közölte még a követ­kezőket: - Asztalossy Márta 1926-ban született Budapesten és ott is hunyt el 1947-ben, - tudomása szerint a Grober Sándor és Knezic Irén Szidónia Anna nyughelye az eg­ri minorita templom kriptájában található. Dobrovits Mária birtokában van a Győr vármegyei 1848-49-es Honvédegylet által adományozott díszes okirat, amelyben Knezic Károly tábornok vértanúságának 30. évfor­dulója alkalmából állítottak ki és küldték meg a leszármazottak közül Grober Sándorné Knezic Irénnek. (Az okirat másolatát a 4. sz. mellékletben közöljük.) kép. Dobrovits Mária az aradi vértanú ma is Egerben élő ükunokája Összegzés E tanulmány bizonyítéka annak, hogy a polgári nemzet függetlenségéért vívott si­kertelen harcban vértanúvá lett honvéd tábornok életútját kutató tevékenységet érdemes családrajzzá fejleszteni, mert a leszármazottak birtokában igen értékes írott és tárgyi em­lékek nyugszanak, amelyeknek megismerése, elemzése, a hozzájuk kapcsolódó levéltári és könyvészeti munkák értékelése jelentősen gazdagíthatják az ősre vonatkozó ismerete­inket is. Ez történt a vértanú tábornok egyik használati tárgyával, szemüvegével is, amely kivégzésének csaknem utolsó pillanatáig birtokában volt, s amit a honvéd tábornokkal csaknem azonos időben pusztítottak el. Az ok a kivégzés példa nélküli kegyetlenségében keresendő. A folyamatos feltáró munkálatok eredményeként lehetett pontosítani a 60 Knezic Irén Szidónia Anna házasságának 17. évében 35 éves korában hunyt el. Megélt éveinek számában eggyel haladta meg édesanyjáét, aki 34 évet élt. Irén 17 év alatt tíz gyermeket szült! 185

Next

/
Oldalképek
Tartalom