Agria 36. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2000)
Bodó László: Adatok Kenzić Károly családjának és leszármazottainak a történetéhez II.
2. kép. Bitskey Aladár és Grober Eva röviddel házasságkötésük után készült fényképe /1938/ egyesületének, a LASE-nak, s új egyesületében érte el jelentősebb eredményeit, pl.: a 200 m-es hátúszás első hazai rekordját (2.51.4), Európa-bajnoki és főiskolai világbajnoki arany, ezüst és bronz érmeit. Ennek az egyesületnek a tagjaként képviselte a magyar úszósportot nemzeti válogatottként és olimpikonként is. Tisztté avatásának évétől 1936-ig Egerben teljesített katonai szolgálatot szakaszparancsnokként, majd 1936 és 1938 között századparancsnokként ugyanezzel a rangfokozattal szolgált Tornanádaskán. Innen vezényelték Kassára. Részt vett a második világháborúban. Frontszolgálatát 1945. április 21-én fejezte be. 1945 májusában már az egri versenyuszodában tanította úszni szülővárosának gyermekeit. Meggyőződéses elkötelezettje volt az alapfokú úszásoktatásnak, amit igen magas fokon művelt. Munkanaplója szerint 1947 és 1991 között - mintegy negyvennégy éven át - több tízezer gyermeket tanított meg jól úszni. Csupán 1960 és 1985 között 20 000 gyermek és serdült korú sajátította el nála a különböző úszásnemeket. Tanítványai közül számos magyar bajnok, nemzetközi szintű válogatott és olimpikon került ki (pl. Vermes Albán, Fodor Ágnes, Pelle Judit, Lázár Eszter, Pócsik Dénes.) 1956. október 23-án az Egri Városi Forradalmi Bizottság tagjává választotta, amiért 1957-ben négyévi börtönbüntetésre ítélték, amelyből három évet és két napot letöltött. Ezt követően újra Eger úszósportjáért élhetett, élt is. Kiemelkedő munkáját az OTSH (Országos Testnevelési és Sporthivatal) a „Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója" éremmel és címmel ismerte el (1973). Kétszer ítélték oda neki a Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem arany fokozatát (1980, 1985). Szülővárosa - 80. születésnapján - „Egriek a Városért" arany plakettel ismerte el áldozatos és eredményes munkásságát. A Honvédelmi Minisztérium - halálának évében - az „1956-os Emlékérem"mel fejezte ki tiszteletét szolgálataiért. 183