Agria 35. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1999)

H. Szilasi Ágota: Képpé formálódó poézis – és más egyebek. Az akvarellről az ezredvégen az egri Akvarell Biennálék tükrében

H. Szilasi Ágota KÉPPÉ FORMÁLÓDÓ POÉZIS - ÉS MÁS EGYEBEK Az akvarellről az ezredvégen az egri Akvarell Biennálék tükrében „Szokás az akvarellt a piktúra legnehezebb műfajaként emlegetni, mivel a színek gyors, friss, spontán felrakása a papírra, s azoknak még gyorsabb száradása nem tűri az utólagos változtatást, a ráf estest. Ez a technika ügyességet kíván, de ennél többet és mást is, azt a fajta - a formát és a tartalmat is stilizáló - átszellemiesítő artisztikum- érzéket, amelyre igazában egyetlen fogalom talál - a poézis. Ezt nem említik az akvarell kívánalmaként, nem is tanítják, de voltaképpen ez magának a műfajnak a szellemi habitusa, magatartása, a mű egészének bensőséges, emocionális kifejezése, - olyasmi, mint amit az írás művészetén belül a prózához viszonyítva - a vers szelleme, ritmikája és metaforáinak nemes pátosza jelent a műfaj sajátosságaként. " ' (Supka Magdolna) E gondolatokat néhány évvel ezelőtt az egri 15. Országos Akvarell Biennale katalógusában a magyar művészettörténet-tudomány kiemelkedő személyisége, a mindig mély emberi érzésekből kiinduló, a szellemiséget kutató, poétikus lelkületű Supka Magdolna fogalmazta meg. S valóban e finomságával, halkságával is szuggesztív előadásmódra képes, személyes érzelmekkel telített, sajátos funkcióval és esztétikai kritériummal rendelkező festészeti technikának a költészettel való párhuzamba állítása igen találó. S minthogy a költészet is mindinkább - elszakadva a klasszikus hagyományoktól - szabadon követi az alkotó társadalmi léte által determinált, de egyre gyakrabban a szubjektum rezdüléseire reagáló lelki és gondolati változásokat, úgy e mentalitást követve az akvarellfestészet is legújabb kori történelme során már többféle módon fordított hátat a XIX. századi, elsősorban a technikai és formai tisztaságra hangsúlyosan odafigyelő, természetelvű angol akvarellfestészet szabályainak. E változásnak pedig napjainkban - melynek természetesen komoly előzményeivel számolhatunk művészettörténetünkben - az egyik legfontosabb helyszíne a kétévente megrendezésre kerülő egri Országos Akvarell Biennale, mely három évtizede, 1968 nyarán nyílt meg első ízben. Eger városa így bekapcsolódhatott abba az országos, műfajiágazati-technikai keretek között működő rendszerbe, mely a vidék nagyvárosaiban kívánt megteremteni egy olyan magas szintű művészeti életet, amely méltó ellensúlyává válhatott a fővárosi, a budapesti szellemi forgatagnak. Ez a folyamatosan változó, fejlődő rendezvény már a nyolcvanas évek közepén elérkezett egy válaszúthoz, s apró léptekkel indult el a megváltozott társadalmi és gazdasági miliőben afelé, hogy valóban egy műfaj országos reprezentánsa legyen. 1 SUPKA Magdolna 1996. 395