Agria 35. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1999)

Veres Gábor: Velkenye. Egy barkó község történeti-néprajzi vizsgálata

számíthatnak a fiatalok hozományként az esküvő után. Ha ebben meg tudtak egyezni, elhárult az akadály a házasság útjából. Esetleg bizonyos életkor betöltését vagy idó'sebb leány férjhezmenetelét kellett megvárni. Ilyen esetekben a fiatalok szava nem sokat számított. A házasulandó kor a leányoknál volt alacsonyabb - 18 éves kor körül -, de a múlt században a 15 éves korban kötött házasság sem volt ritka. 20 év fölött már vénlányként emlegették a hajadont. Férfiaknál ez kitolódott, 18 éves kor előtt Velkenyén ritkán nősültek, s a 25-30 éves legény sem volt ritka. A vénlegényt 30 éves kora után sem érték olyan megkülönböztetések, mint a hasonló korú nőt. A párválasztást a neveléssel is próbálták a hagyományos mederben tartani, s úgy igyekeztek a fiatalt „irányítani", hogy hasonló vagyoni helyzetben lévő párt válasszon. Guba a gubához, suba a subához^ mondást Velkenyén is ismerték és használták a párválasztással kapcsolatban. Ha a legény figyelembe vette ezt az udvarlásnál, a szülők teret engedtek, ha más kiválasztottjuk nem volt, a fiatalok érzéseinek. A fent leírtakból világosan kitűnik, Velkenyén, hasonlóan más paraszti közösségekhez, a vagyoni szempont volt az elsődleges a párválasztásnál, s ennek rendje fölött a helyi társadalom éberen őrködött. A házasság előtti szerelmi élet, a közösség kontrollja mellett tehát akkor vált elfogadottá, ha alkalmazkodott az általános vagyoni értékrendhez. A férjhezmenetelhez - a leányok viselkedésével kapcsolatban - számtalan szerelmi babona kapcsolódott: - „ Hol eladó lány van, alkonyat után ne vigyék ki a szemetet, mert nem kél el a leány. " - „Ha a leány eltöri a tükröt, annyi évig nem megy férjhez, ahány darabra törött. " - „A pogácsába ujja körmét sütötte bele az eladó leány, ha azt sikerült a neki tetsző legénnyel megetetni, biztosan feleségül vette. " A fiatalok a házasság előtt a fonókban, illetve a csűrökben évente négyszer-ötször megrendezett táncmulatságokon találkoztak, mulathattak együtt. A legalkalmasabb táncteret a nagy csűrök biztosították, ilyen pedig a tehetősebb állatállománnyal bíró nagygazdáknak volt (például a Czigány, Csutor famíliában). Az „udvarlás" rövid ideig tartott, ez után színt kellett vallani. A fiú családja megbízott személyeket küldött a kiszemelt lány házához, hogy puhatolják ki a házasságra való hajlandóságot. Velkenyén általában a fiú keresztapját küldték leánykérőbe, az adatközlők szerint ezt nem kísérte különösebb ceremónia. A keresztapa egyszerűen megkérdezte a leány apját, mit gondol a dologról. Kedvező válasz esetén a szülők is találkozót beszéltek meg, mely rendszerint a lányos háznál való vendéglátás formájában valósult meg. Itt a lány szolgált fel, s illő volt valamely általa készített ételt, süteményt is az asztalra tenni. Be kellett tehát mutatni a fiú szüleinek, hogy a lány főzésben is járatos. Ha mindkét fiatal velkenyei lakos volt, gyakran ez alkalommal megtörtént a „jegyváltás" is, hiszen kis lélekszámú település lévén a szülők ismerték egymást. Más volt a helyzet, ha a leány vagy a legény valamely szomszéd faluból származott. Ilyenkor elengedhetetlen volt, hogy a fiú és a leány szülei kölcsönösen meglátogassák egymást. A lányos háznál való látogatást a „háztűznézés" követte a fiú szüleinél, így mindkét fél tisztában volt a másik anyagi helyzetével, s csak ezt követte a jegyváltás. A jegyben járás a jegyajándék átvételével kezdődött, melyet a leány adott a legénynek. Ez fehér „keszkenő" volt, csak századunk '30-as éveitől kezdte felváltani a jegygyűrű. A szülők az eljegyzés alkalmával a hozományról is megegyeztek. Ennek egy részét képezte a le36 DOBOS Y László 1989. 83. 354