Agria 35. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1999)

Veres Gábor: Velkenye. Egy barkó község történeti-néprajzi vizsgálata

ány stafírungja. A Fehér Juliska néni által felsorolt kellékeket a többi adatközlő is megerősítette. E szerint a stafírungnak tartalmaznia kellett: 2-4 garnitúra ágyneműt, 2 db abroszt, 5-10 db törölközőt, 2-A db lepedőt, 2-4 db törlőt, 2-4 db párnatakarót, 2 db dunnát, 2 db derékaljat és 6-8 db párnát. Ezen kívül a bútort (szekrény, asztal, ágy, szék, sifon, dívány) szintén a lány szüleinek kellett megvenni, azt, hogy a felsoroltakból mit és milyen mennyiségben kapott meg az ifjú pár, a szülők anyagi helyzete határozta meg. A fiú szülei rendszerint földdel, illetve telekkel, vagy a lakás felépítéséhez szükséges pénzzel segítették a fiatalokat. Az eljegyzés után - rendszerint már másnap - bejelentették a papnál a házasulási szándékot, s a legközelebbi vasárnaptól kezdve a mise után felolvasták a pár nevét, hogy aki házassági akadályról tud, az bejelentse. Ezt három egymást követő vasárnap meg kell ismételni az esküvő előtt. A jegyváltás és a lakodalom között így legalább három hét telt el. Ez volt a jegyben járás időszaka, melyet a falu szigorú kontrollja kísért. A legény nem találkozott minden nap jegyesével, csak hetente kétszer, háromszor. A leány minden vasárnap tiszta „keszkenőt" adott a legénynek a bepiszkolódott helyett, amit egy héten át mindig magánál hordott. Egyik félnek sem illett ebben az időszakban már más fiúval, illetve lánnyal mutatkoznia. A jegyesség felbontása igen ritka volt. Adatközlőim Velkenyén nem emlékeztek konkrét esetre. Azt azonban elmondták, hogy Lénártfalván a vétkes leány keszkenőjét csizmában kapcának hordta a sértett legény, s ez igen nagy szégyennek számított a leányra nézve. Ha a jegyesség nem bomlott fel, 3-4 hét múltán elérkezett a lakodalom ideje. Velkenyei pár esetén a falu nagy része hivatalos volt a rokoni kötelékek miatt. Századunkban a II. világháború után többségében szombaton rendezték a lakodalmakat. Korábban ez a vasárnap kivételével bármelyik nap lehetett. A lakodalmat egy héttel előzte meg a csigacsináló. Ezen a vendégként meghívandó asszonyok vettek részt. A levestészta egyenkénti csavarása igen sok munkával járt. A menyasszonyi háznál tartott csigacsináló egyben leánybúcsú

37 volt Velkenyén, melyen férfiak nem vehettek részt. Az ételek elkészítése és a kalácsvivés közvetlen a lakodalmat megelőző nap történt. Már ezen a napon állt a lakodalmas sátor mindkét háznál. Az esküvő napján reggeltől folyamatosan érkeztek a vendégek a fiú, illetve a lány szüleinek házához a többség a szertartás kezdete előtt 1-2 órával. A polgári esküvő a templomi előtt zajlott, ide nem kísérte el a násznép a fiatalokat. A szülők és tanúként a keresztapák voltak itt jelen. A délután folyamán került sor az egyházi szertartásra. Helybéli pár esetén a két lakodalmas menet külön-külön ment, s csak a templom előtt találkoztak. Az esketés után történt a visszavonulás, tehát a menyasszonyt a saját násznépe hazakísérte. Napjainkban ez a szokás már megváltozott, az esküvő után a két násznép közösen vonul. A régi szokás szerint különkülön hazatérő két násznép mulatozni kezdett, táncoltak, énekeltek. A kora esti órákban a vőfély a vőlegénnyel és a násznép egy részével indult a lányos házhoz a menyasszonyéit. A vőfély kikérte a menyasszonyt, a szülők elbúcsúztatták. A menet visszaindult a vőlegény házához. A menyasszonyt a keresztanya és legjobb barátnője kísérte. A menyasszony házánál szokás volt, ha a legutolsó leány ment férjhez, hogy egy korsót csaptak az ajtófélfához, mondván: „nem lesz több lagzi". A menetet a fiú szülei fogadták, majd folytatódott a tánc. Ezt követte a vacsora, melynek étrendjéről a táplálkozásról szóló fejezetben még szó lesz. Éjfél előtt a menyasszonyt keresztanyja és barátnője öltöztette fel menyecske ruhába. Éjfél után a vőfély kezdte a menyasszonnyal a táncot, s közben kiabálta: „Eladó a menyasszony!". Ezt követően - megfelelő taksa befizetése után - a násznép nagy része, férfiak és nők egyaránt táncolt a menyasszonnyal. A mulatozás hajnal hasadtáig tartott. 37 DOBOS Y László 1989. 89. 355