Agria 35. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1999)

Veres Gábor: Velkenye. Egy barkó község történeti-néprajzi vizsgálata

Nincs szebb virág a rózsánál kedvesebb az olvasónál ki a szent olvasót szívből imádkozza el nem hagyja soha Szűz Mária. Ha olvasódat végezzük rózsából koronát kötünk ó fogadd el anyánk néked készítettük szívünk érzelmével fel is fűzzük. Fehér, piros, sárga rózsa koszorúd van belőle fonva vedd kedvesen tőlünk Szűz Anyánk Mária angyalok vigyék fel trónusodra. Majd ha éltünk véget értünk angyalaid majd nem lehetünk mondja el helyettünk nagy Úrnak angyala üdvöz légy, áldott Szűz Mária. (Adatközlő: Fehér Béláné, Juliska néni) A gyülekezet otthon maradó része a pap vezetésével a falu határáig kísérte a búcsúsokat, innen fordultak vissza. Sokat azonban a püspöki keresztig, illetve a bánrévei vasútállomásig velük maradtak. Bánrévéről a „filléres vonattal" mentek Füleken, Nagybátonyon keresztül Verebélyig. Az állomásról gyalog a kegyhelyig. A faluból elinduló csoport meghatározott rendben vonult. Ez természetesen csak a gyalog megtett útra vonatkozott. Az adatközlők azonban elmondták, ez csak olyankor volt így, amikor „látták őket" (lakott település közelében például). Éjszaka, sötétben vagy mezők, lakatlan területeken áthaladva felbomlott a sorrend, az előénekes felszólítására azonban pillanatok alatt visszaálltak a következő módon: elől haladt a keresztet vivő fiú, mellette két oldalt a lobogókat vivő lányok haladtak. Nagy kitüntetésnek számított a lányok között, ha a zászlót vihették. Ókét követte sorrendben a többi fiatal. Utánuk következtek a férfiak, bár az utóbbi, II. világháborús években történt búcsújárásoknál nem voltak férfiak. Ez összefügghet azzal, hogy a Hordozó Mária szobrát ettől az időtől nem vitték Mátraverebélyre, hiszen ezt a férfiak szálították a vállukon. Férfiak hiányában a menetet az asszonyok zárták, élükön haladt az előénekes. Velkenyén a háborús éveket megelőzően a „Piroska néni" néven közismert előénekes járt évtizedekig a búcsúsokkal, akit nagy tisztelet övezett. A fárasztó utazás ellenére a zarándokút élményt jelentett a résztvevőknek. Ritka volt ebben az időben - a XX. századot megelőzően még ritkább -, hogy az egyén elhagyta az otthoni környezetet, a falut és közvetlen környékét. A kegyhelyre megérkezve a zarándokok rendbe szedték magukat, tisztálkodtak. Az adatközlők szerint a búcsúba „rendes ruhában" mentek, de külön erre az alkalomra nem feltétlenül kellett a legjobb ruhát felvenni. A megérkezők beköszöntek a szenthely oltáránál, imádságokat mondtak, beköszönő éneket énekeltek. A velkenyei zarándokcsapat ezután a Szentkút vizéből ivott, jelképesen tisztálkodott. A megtisztulást követte a kálvária végigjárása, az egyes stációk Jézus szenvedéseinek egy-egy epizódját szimbolizálták és valamennyihez meghatározott szertartás kapcsolódott. A délután fennmaradó része imádkozással, más zarándokcsoportokkal való kapcso349