Agria 35. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1999)

Bodó László: Adatok Knezić Károly családjának és leszármazottainak a történetéhez I.

Száll az ének szájról szájra (A leszármazottak hagyományozta történetek) Ajegygyűrű A korai Knezic-kutató, Breznay Imre a következőket írta az Egri Népújság 1922. évi 227. számában: „... Hűséges felesége, aki itthon szorgalmasan gazdálkodott csak kétszer látta táborba szállása után. Először 1849. március 26-án, mikor Mezőkövesd mellett tábo­rozott, kereste föl felesége két kis leányával, másodszor és utoljára pedig Pesten június utolsó napjaiban ...". Leiningen-Westerburg Károly, aki a III. (Knezic) hadtest egyik had­osztályának parancsnoka volt „rövid napi jegyzetei"-ben 1849. június 9-én a következőket írta: 27 „Tábornokné... ", aki nem volt más, mint Kapitány Katalin, és aki ezekben a napok­ban látogatta meg férjét - a peredi csata előtt. - Schweidel József tábornok aradi fogságá­ban írt naplójában arra emlékezett, hogy Knezic tábornokot felesége 1849. szeptember 7-én meglátogatta. 28 E tényt erősítette meg Henkey-Hőnig Katalin asszony is, aki szerint ez al­kalommal hozta el Kapitány Katalin „nagy ügyességgel" a férje viselte jegygyűrűt, a II. osztályú érdemjelet és néhány személyes tárgyat. Breznay Imre szerint a 20-as évek elején a jegygyűrű a Gröber család tulajdonában volt. Talán innen kerülhetett a Szombathelyen élő leszármazottakhoz. Henkey-Hőnig Katalin asszony szerint a szombathelyi leszármazot­tak birtokában valóban volt gyűrű, kettő is, de egyik sem volt jegygyűrű. Szerinte a jegy­gyűrű Grober Géza (Olga tizenegyedik gyermekének) Klára nevű leánya tulajdonába ke­rült, aki fiára, Rátz Tivadarra hagyta. Miután e fiú az Egyesült Államokban telepedett le, nagy valószínűséggel a vértanú tábornok jegygyűrűje is ott állapodott meg. Ezeket az ada­tokat Henkey-Hőnig Katalin asszony közölte. 1974-ben dr. Kapor Elemér találkozott Grober Leonával, s ekkor látta a jegygyűrűt. Ezt a találkozást írta meg a Heves Megyei Népújság 1974. október 4-i számában „A tábornok, aki nem írt levelet" című munkájában. A jegygyűrűbe bele volt vésve az eljegyzés napja, 1842. július 14. Ez a kegyeletes relikvia Grober Leona halála után, 1975. március 29-ét követően került el Egerből. Kapitány Katalin halála Breznay Imre - az Egri Népújság már hivatkozott számában a következőket is írta: „...A családtól úgy értesültem, szegény asszony, mikor meghallotta urának gyászos hírét, összeesett és meghalt szívszélhűdésben. Utódai szerint a családnak nemrég meglévő (Csiky Sándor utca 23. sz.) pincéjében történt volna váratlan halála... " - Lám-lám! A csa­ládban is élt a legenda! (Nem sokkal a tragédia után 60-65 évvel!) Olga bosszúja Knezic Olga (Auguszta Erzsébet) már igencsak elhagyta a serdülés állapotát, amikor ez az eset történt. Iskolája készült Ausztria császárának és a magyarok királyának, I. Fe­renc Józsefnek születés- vagy névnapjára. Készülődés közben Olga ünnepi ruháját inkább bő tintával locsolta le, mintsem hogy részt kelljen vennie az ünnepségen! Nevelői megért­hették tettének valós motívumait, felfokozott indulatait. Arról ugyanis nem szól a fáma, hogy távolléte miatt büntetésben részesült volna. 27 Az aradi vértanúk. 1983. 209. 28 Uo. 262. 299

Next

/
Oldalképek
Tartalom