Agria 34. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1998)

Misóczki Lajos: Az 1848. évi forradalom és nemzeti önvédelem Heves megyei vonatkozásai

A megyeszerte tapasztalt lelkesedés ellenére a július 22-i bizottmányi gyűlésén Blas­kovics Gyula alispán keserűen állapította meg a tényt: A szükséges 3000 nemzetőrből csu­pán ezer jelentkezett. (A nyári összeírások idején még 6000-nél többen jelentkeztek, ezért még csak nem is gondolták, hogy a kért létszám kiállítása gondot fog okozni!) A csalódás Gyöngyösön volt a legnagyobb, 200 fő helyett mindössze 25 önkéntes lépett be. 108 A Köz­löny tudósítása szerint ezért Gyöngyöst különösen megrótták. 109 Blaskovics ezekkel zárta a gyűlést: „ (A) polgárok kötelessége hazája iránti szeretetét nemcsak szóval, de tettel is bevallani" - ezért elhatározta, hogy táborba száll, s megy, hogy győzzön, vagy meghal­jon." 0 A lelkesedés ezt követően már gyümölcsözőbb volt. Július végére induláshoz ké­szen állt az önkéntes jelentkezők és sorshúzással belépett nemzetőrök csapata. A vonakodásnak bizonyára az volt az oka, hogy a jelentkezőkkel nem közölték a tá­vollét várható idejét. Ez azért lett volna fontos, mert az eltávozásuk éppen a mezőgaz­dasági munkák fő idejére esett. Miután megtudták, hogy 4 heti szolgálat után hazamehet­nek, előállt a kívánt létszámú csapat. Ahelyett, hogy azonnal indultak volna Heves mezővárosból, a mozgósítási, gyüleke­zési állomáshelyről, csak július 30-31-én mozdultak ki. Erdélyi József vármegyei alje­gyző elkeseredetten tudósított a huzavona eseményekről a Marczius Tizenötödikében: „Arról volt szó, hogy mikor és miképpen induljunk Kulára. Hát bizony mi csak ősi szokás szerint abban állapodtunk meg, hogy elég lesz megindulni f. hó 31-ik napján. A pártütők testvéreinket öldöklik, s mi húsz, harminc nap készülünk a haza megmentésére... Nemzetőrök önök, uraim? — Igen! - Hazudnak önök, önök gyáva honherék... '"" A hadrakelt nemzetőrök csapatáról a Nemzeti és a kormánylapnak számító Kossuth Hírlapja egymást követő napon tudósított. „Előtte nincsen félelem..."" 2 „...Győzni, vagy halni készen. "" 3 A gyöngyösiek és a Tárna járásiak önhibájukon kívül késtek a bevonulás­sal. Ók az alispán felszólítására augusztus 1-2-án indultak el." 4 A gyöngyösi polgármes­ter, Jakab Mihály ezekkel a gondolatokkal búcsúztatta a 200 nemzetőrt: „ Vajh, de ki tud­ja, kit szólít magához a seregek legfőbb ura, és ki marad életben... Segítse Isten, hogy a délvidéki magyarságon vérengző ráczokat sereginkkel visszavessék... "" 5 A hevesi nemzetőrök első pihenő állomása Szegeden volt, ahol a lakosság kitörő lel­kesedéssel fogadta a honmentőket. Ott csatlakozott hozzájuk Lenkey Károly parancsno­kuk. Sajnálatos, akadtak, akiket a fárasztó út már Szolnokról visszarettentett. Dezertál­tak." 6 Spetykó Gáspár Borhy Antal gyöngyösi bírónak levélben számolt be az útról - az úttól és a véres csatáktól félelmükben hazaszökött önkéntesekről." 7 108 Uo., 1848. júl. 29., 233. 109 Uo. 110 Uo. 111 Marczius Tizenötödike, 1848. júl. 31., 475^76. 112 Nemzeti, 1848. aug. 3., 283. 113 Kossuth Hírlapja, 1848. aug. 4., 135. 114 Közlöny, 1848. aug. 16. 333. Hevesből. 115 MOLNÁR József 1969. XV idézi GYVT VB. I. 1848/1849-1957. Továbbá DEZSÉRI­BACHÓ László 1939. 16. A Heves vármegyében jelentkezett nemzetőrök kimutatásait 1. HML IV-6. fond. 2. doboz, 1848. év. 268. sz., 504/1848. sz., valamint OL H, 1848/1849. Országos Nemzetőrségi Haditanács ált. iratai, Miniszterelnökség hadügyi és nemzetőri iratai. 116 DEZSÉRI-BACHÓ László 1939. 19-21. 117 Uo. 21-23. Dezséri-Bachó Spetykó levelére hivatkozik. Hajagos kétségbe vonja a levél hiteles­ségét. HAJAGOS József 1995. 105. 178

Next

/
Oldalképek
Tartalom