Agria 34. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1998)

Csiffáry Gergely: Ásványvizek, gyógyvizek, fürdők Heves megyében

felöltözött, széken ülő fürdővendég a lábáztatás közben kapaszkodhasson. Az egyes dézsákat olyan fűtő berendezéssel szerelték fel, amely a vizet folytonosan melegítette.

53 A gőzfürdők és a közös fürdésre épült fürdőházak használatának bealkonyult a XVI. században a bujakór megjelenésével. Ezután orvosi ajánlatra a közös medencékben való fürdőzést szigorú hatósági rendeletekkel is megtiltották azért, hogy elejét vegyék a vérbaj és a pestis terjedésének.

54 A városi fürdők hanyatlásával a természetes fürdők látogatottabbak lettek. Az akkori felfogás szerint az emberi szervezetnek éppúgy szüksége van tavasszal megújhodásra, mint ahogy a természet is új életre kap téli álma után. Ezért volt hajdanában olyan nagy keletje a tavaszi vagy májusi kúrának, vagyis a fürdőzéssel együtt a tavaszi purgációnak, érvágásnak, hashajtók szedésének, s a friss főzelékek fogyasztásának. A köszvényesek főként a hévvizeket keresték fel. Edward Brown útleírásában megemlíti, hogy igen hideg márciusi napon járt Pöstyénben, ahol az emberek szabadon fürödtek a Vág folyó meleg forrásaiban. Wesselényi nádor januárban is felkereste a stubnyai hévvizet, s az ő udvari költőjének számító Gyöngyösi István szintén télen (1664) írta meg Stubnyán a Marssal társalkodó Murányi Vénuszhoz szóló művét.

55 Mindenesetre a májusi kúrát végző tehetősebbek fürdőzési szokásai nagyban hozzájárultak a hazai fürdőélet kifejlesztéséhez. Nevezetes fürdőhelyeink az előkelőségek szórakozó- és gyógyhelyeivé váltak, s kiépítésükre gondot fordítottak. A trencsénteplicei fürdőt Illésházy nádor építtette ki, a bajmóci fürdőre Thurzó Elek áldozott sokat.

56 A XVI. században, Körmöcbánya város tulajdonaként vált rangos fürdőhellyé Stubnyafürdő. A tavaszi fürdőzés emléke a XIX. század derekáig fennmaradt. Az Arad megyei Világoson volt egy friss forrás, melyet a környék lakosai gyógyító erejűnek hittek, amelyet Szent György napján (április 24-én) búcsújárással messzi földről felkerestek.

57 A közhiedelemmel ellentétben a kút, az ivóvíz, igen megbecsült középkori közvagyontárgy volt. Werbőczy István országbírói ítélőmester által 1514-ben összeállított szokásjogi gyűjtemény (Tripartitum opus juris consuetudinarii Inclyti Regni Hungáriáé, vagyis a Tekintetes Magyarország szokásjogának Hármas könyve) szerint, az el nem apadó, iható vizű forrást két és fél márkára kell becsülni. Ez a becsérték igen magas, mivel ugyanekkor egy jobbágy teleknek csak egy márka, az elapadó vizű malomnak öt márka a becslési értéke, s egy tehén pedig borjastul mindössze egy márka becsült értékkel bírt.

58 A kutak tisztán tartása is kötelesség. Szabó István történész említi, hogy Orosháza környékén dúló pusztító földesurat, aki nemcsak földet foglalt, de még a kutat is betömette, amiért is a bíróság megbüntette.

59 A kutak tisztán tartásának középkori hagyományának emléke még élt, a Fejér megyei agárdiak népszokásában. Feljegyezték, hogy Szent György napján a legények kötelessége a határbeli forrás kutak és a lelkész kútjának kitisztítása, hogy egész nyáron jó vizük legyen. A nagy kutak kitisztítása pedig az idősebb férfiak feladata volt.

60 53 SIKLÓSI Gyula, 1987. 30. 54 MAGYARY-KOSSA Gyula, 1929.

1. 142. 55 MAGYARY-KOSSA Gyula, 1929.

1. 142-143. 56 MAGYARY-KOSSA Gyula, 1940. IV. 233. 57 FÉNYES Elek, 1851. IV. 301. 58 ZOLNAY László, 1977. 345. 59 ZOLNAY László, 1977. 345. 60 RÉSŐ ENSEL Sándor, 1867. 23. 39