Agria 34. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1998)

H. Szilasi Ágota: Olaszországi akvarellképek 1830–1848 között Kovács Mihály és pályatársai életművében

3. kép. id. Marko Károly: Olasz asszonyok a kútnál, 1836 akvarell 208x268 mm MNG Ltsz: 1902-259. A gyűjteményekben fennmaradt lapjai bizonyítják, hogy id. Marko Károly a vízfesték különböző' változataival nem csupán vázlatokat, hanem gyakran autonóm műveket is készített. Modernségét éppen félbemaradt képeinek, illetve biszterrel készült és akvarellel színezett rajzainak dinamikus vonalvezetésében és merész szerkesztésében fedezhetjük fel. Művészete azért igazán jelentős, mert hazánkban a tájfestészetnek sem a XVII. sem a XVIII. században nem volt számottevő képviselője. Még a XIX. század elején is csak a topografikus tájrajzolás volt elterjedve, főleg a Felvidék városaiban - így Markó szülővárosában, a pezsgő szellemi életet élő Lőcsén is -, a német romantika tájkultuszának hatására. Ehhez a romantikus alaphangulathoz társítható az egyre erősödő nemzeti tudat s a nemzeti eszmékért folytatott küzdelem, melynek hatására - elszakadva az áhítatos, de reprezentatív témáktól - a földi élettel foglalkozó tematikus műfajok: a tájképek és az életképek váltak egyre népszerűbbé. Festőinket az erdős- hegyes vidékek, a kanyargó folyók, a hősi múltat idéző várromok látványa, valamint a csendes, bensőséges, hétköznapi életet bemutató, olykor az egzotikus hangulatot árasztó figurális témák vonzották. E sajátosan dokumentáló műfajnak a múlt század elején a múló látvány megragadása, hitelesítése volt a feladata, csakúgy mint manapság a fényképezésnek. A magyar művészetre nagy befolyással lévő bécsi akadémián kezdetben a holland tájfestészet mintája volt az uralkodó. Igazi fellendülést Johann Christian Brand (1722-1795) tanársága hozott, s az általa kialakított bécsi tájfestő iskola nagy hatással volt 370