Agria 34. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1998)

Veres Gábor: A népi jogélet tárgyai

jövedelmű néprétegben - így a parasztságnál - arra gondolhatnánk, hogy ezek az eszközök őrizték meg a legtovább hagyományos mivoltukat. Itt azonban egy ezzel ellentétes hatással találkozunk. A múlt század második felében, de különösen a XX. század első felében meginduló tömegtermelés olcsóvá tette a háztartási eszközöket. Bármennyire alacsony jövedelműek is voltak a paraszti háztartások, tömegével jelentek meg az alumíniumkanalak, zománcozott fedők, lábasok. Az olcsóság mellett a paraszti polgárosodás egyik - néprajzzal foglalkozók körében kevésbé örvendetes - jelenségének is betudható a tömegárú megjelenése. Heves megye és ezen belül a palóc etnikai csoport által lakott terület Magyarország legiparosodottabb megyéinek a közvetlen közelében fekszik. Gömörről már 1837-ben írta Fényes Elek

1 „A nemzeti ipart tekintvén Gömör a legelső magyarországi megyék közt fénylik". A XIX. század második felétől pedig Borsod ipara is országos viszonylatban az elsők közé került, majd ez követi Nógrádban Salgótarján környékének iparosodása. Az északi megyék Alföldre irányuló kereskedelme Heves megyén keresztül haladt, mely a javak cseréjére nagy hatást gyakorolt. A Heves megyei palócság jelentékeny része elsősorban a férfiak, már a XIX. század végétől az iparvidékek bányáiban, gyáraiban

8 dolgozott. Ez kezdetben csak kisebb körzeteket érint, az első, de különösen a második világháború után megszervezett tömegközlekedés, mind nagyobb távolságokra teszi lehetővé az ingázást. (Ózd, Borsodnádasd, Salgótarján, Egercsehi stb. gyáraibányái) A kétlaki paraszt - munkás réteg az ipari munka mellett továbbra is folytatta mezőgazdasági tevékenységét. A két helyről származó jövedelem - a válságidőszakokat leszámítva

9 - az életviszonyok csekély javulását hozta, mely a háztartás eszközkészletén is megfigyelhető. Egyrészt bővül a tárgyak száma. Több eszközt szereztek be, mint amenynyire a mindennapokban szükség volt. Bővült a száma az alkalmi, ünnepnapokon használt tárgyaknak. Díszesebb tálalóedények, tálcák, evőeszközök szélesebb körben terjedtek el a háztartásokban. Balatonból származó adatok szerint

10 már a századfordulón a háztartások jelentős része rendelkezett olyan tárgyakkal, eszközökkel, melyeket csak az ünnepnapokon használtak. Ez az anyagi lehetőségek függvényében vonatkozott a szűkebb vagy tágabb eszközkészletre. A parasztság tehetősebb rétegénél az ünnepi asztal részévé váltak különösen a II. világháborút megelőző évektől - a mívesebb cserépedények, a porcelán levesestál, étkészlet, porcelán és kristály poharak, fém evőeszközök, tálcák. Ezek a tárgyak néprajzi jelentőséget csak használatukból eredően nyertek, hiszen többségük ipari gyártmány. Nem vetetlen, hogy múzeumaink a történeti, iparművészeti gyűjteményekben tárolják ezeket a tárgyakat. A parasztság anyagi lehetőségeinek a javulásával más társadalmi rétegek mindennapi kultúráját igyekezett követni. A „példát" a polgárság és a parasztság „közelében", falun élő középnemesség adta. Ez utóbbi réteg is erősen polgárosodott ebben az időszakban. A

II. világháborút követő rendszerváltás a gazdagparasztságot és a középbirtokos parasztság jelentős részét is kisemmizte. A tárgyi kultúrában is megfigyelhető elszegényedés a hatvanas évek elején áll meg és ezt követően fordul meg a folyamat. A háztartás és a házimunka eszközkészletének népi jogi vizsgálatát és a tárgyi anyag korszakonkénti változását összekapcsolva igyekszem feltárni. A vizsgálati szempontot elsősorban az indokolja, hogy a hagyományos paraszti háztartás eszközkészletének átalakulá7 FÉNYES Elek 1837. III. 135. 8 VIGA Gyula 1990. 14,173. 9 1922-23-ban tömeges elbocsátásokra került sor, mely nagyobb számban a kétlaki munkásokat érintette, akik a mezőgazdasági munkák idején gyakran hiányoztak munkahelyükről. 10 Saját gyűjtés 1996. 287