Agria 34. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1998)

Balassa Iván: A borona és a boronálás

korlatot, hozzáértést követel meg, mert a vesszőket puhítani, áztatni, esetleg gőzölni vagy éppen főzni szükséges. Házilag ritkábban készítették, hanem specialistákra bízták összeállítását. Az előbbivel azonos területen, azzal együtt, szórványosan külön is előfordul. Kétségtelenül azok a legfejlettebb formák, melyeket előre elkészített, szánszerű csúszóval ellátott keretbe szőnek bele. Ezek egyik változata az olyan váz, melyben a gallyak hosszában csaknem teljesen végig érnek. Ezt a keretet felül két, alul egy dorong fogja öszsze. A két felső közé, visszahajtva, fűzik be a vesszőket, melyet a harmadik leszorít. Ezt már a legtöbb esetben szakemberek készítik, mert a váz összeállításához különleges ismeret szükséges. Erdővidéken a famunkában járatos gazdák maguk is megcsinálják. Az északi nyelvterületen, így a Palócföldön általános, ettől keletre és nyugatra más formákkal keveredik. Ennek tartóssága azért is több, mert a keret védi az ágakat és többször is meg lehet újítani. A fentiektől elkülöníthető forma rámája sokkal rövidebb és erősebben hajlik, a három összetartó dorong egymáshoz közelebb helyezkedik el, melyek közé a gallyakat kétszeresen hajlítják. Ezek összeállítása jelentős szakértelmet kíván. Általában a Dunától nyugatra, az északnyugati nyelvterületen összefüggő területen dolgoztak vele; Dunántúl déli részében más formákkal keverdve ugyan csak előfordult. Ezeken a nagyobb számban jelentkező formákon kívül ismerünk olyanokat is, melyekkel csak elvétve találkozunk. Egy ilyet Délnyugat-Dunántúl hat településéről jegyeztek fel. A földre merőleges palló-deszkába lyukakat fúrnak és ezekbe ágakat erősítenek. 24. kép. Vesszőborona. D2 típus. Néprajzi Múzeum F. 80248. 245