Agria 34. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1998)

Balassa Iván: A borona és a boronálás

Vontatása egymást háromszögben keresztező két rúddal történik. Kapcsolatait a délszláv területek felé lehet keresni. Ennél bonyolultabb, bár némiképpen hasonló, amikor a palló mögé két párhuzamos dorongot erősítenek és ezek közé fonják be az ágakat. Ennek négy előfordulását a csángóknál jegyezték fel és van egy bizonytalan adat a nyelvterület északnyugati egyetlen településéről is. Lazább talajon a vesszőborona egyszerűbb formáit használják, míg a kötött földeken a szánformájú keretbe szőtt példányokat lehet megtalálni. Erdélyben ritka és MNyA. 138. lapja mindössze három kutatópontról közli, de azt is bizonyos feltételekkel. A MNA 14. térképén csak egyetlen jelzést találunk, viszont a csángóknál gyakrabban fordul elő. A Parcium egy jelentős része a Tiszántúlhoz kapcsolódik, ezért a sík területeken találkozunk használatával. Erdélyben azonban előfordult, hogy a fogasborona talpai közé tüskés ágakat fűztek. 1727-ben T. Sándor gernyeszegi (Maros-Torda m.) földesúr írta a görgényi (Maros-Torda m.) bíróhoz: „Az mikor penig boronáltatsz, négy-négy ökörrel, hiba nélkül való, jó fogas, tövissel megrakott és megnyomtatott boronákkal boronáltass...".

166 Ezt az eljárást később is feljegyezték. Kalotaszegen (Zsobok Kolozs m.) a kenderföld előkészítésekor akasztottak csipketövist, tüskét a fogasborona után, hogy a magágyat minél jobban eldolgozzák.

167 Szilágyságban (Tövishát), de máshol is előfordult, hogy az aprómag betakarásának elősegítésére tövisgallyat fűztek a fogasborona ágai közé.

168 A MNA. 18. lapja 30-35 kutatópontról közli a „fogasboronába fűzött tövises gallyak" használatát. Ezek közül számos adat Székelyföldről származik. Dél- és dél-nyugat Dunántúl 25-30 településen használták ezt a társítást századunkban. A XIX. századi magyar mezőgazdasági irodalom a vesszőboronáról, mint az elmaradottság jelképéről írt és azt érzékeltette, hogy ez csak nálunk van és volt meg. Az igazság azonban, hogy mindenütt használták és használják, ahol az ekét megtaláljuk. Kínával kezdi a bemutatást Leser, Paul és végigtekinti egész Eurázsiát.

169 Ez a szerszám a XVIII. század második felében nemcsak megvolt Angliában, hanem annak használatát Krünitz 1788-ban, különösen a trágya elterítésére ajánlotta is.

170 Ennek a római kortól kimutatható szerszámnak készítési alapelvét a legtöbb helyen meg lehet találni. Két vagy három husáng közé fűzik a lehetőleg tövises ágakat vagy egy vastag pallódeszkába fúrt lyukakba erősítik bele. A magyar nyelvterületen inkább az első formát használják, a második csak kivételként, kimutathatóan újabb átvételként fordul elő. Mára már sok adat, helyenként feldolgozás is, gyűlt össze a vesszőboronával kapcsolatban. A balkáni adatokat Vakarelszki, Kristo,

171 a Kárpát-medencét és azon túl KözépEurópát Ikvai Nándor;

172 Koren, Hans

173 dolgozta fel és jó néhány általam áttanulmányozott dolgozatból kitetszik, hogy az ekés kultúra elterjedési területén a talajviszonyoknak megfelelően használták a vesszőboronát. Ezek sok esetben formailag hasonlítottak egymáshoz, de ez elsősorban a feladatukból következett és nem genetikailag függtek össze. 166 GL. 1859. 7. 167 KÓS Károly 1944. 76. 168 CSISZÁR Mária 1978. 49. 169 LESER, Paul 1928. 420. 422. 170 KRÜNITZ, J. G. 1788. 10. 118. 171 VAKARELSZKI Christo 1932. 130-161. 172 IKVAI Nándor 1981. 278-297. 173 KOREN, Hans 1972. 61-98. 246