Agria 34. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1998)

Balassa Iván: A borona és a boronálás

figyelembe véve egy gyakorlati gazda a következőket állapította meg: „.. .mely négy ökör erejéhez van alakítva, azt négy közönséges ló nem bírja; a melyiket négy ló elbír, azt két ökör nem bírja egész nap húzni; a melyet meg két ökör egész nap bír vonni, azt egy ló nem bírhatja...".

1

" A kérdés kidolgozatlansága miatt általános megállapításokat tájanként nem lehet tenni. Annyit azonban meg tudok állapítani, hogy a XIX. század második felében a fogasborona szerepe felértékelődött. Ennek egyik oka, hogy az egyre jobban terjedő vetőgépek a szántás után jól eldolgozott talajt követeltek meg. A másik ok a sarló-kasza váltás, mely ebben az időben már a Kárpát-medence jelentős részén lezajlott. Kaszával viszont nem lehetett alacsony tarlót vágni, márpedig a nagybirtokon 5-10 cm-es tarlót írtak elő a részes aratóknak, azt pedig egyenletesen sima talajon lehetett teljesíteni. Joggal állapította meg Benkő Dániel (1799-1883) korának egyik legismertebb szakírója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja: „A fogas boronák, gazdasági eszközeink egyik legfontosabb legnélkülözhetetlenebb csoportját képezik, mely nélkül a földművelés mostani állása mellett, a termőföldet czélszerűen előkészíteni, megmívelni, nem lehet".

112 A vesszoborona Élettartama egy-három évnél ritkán nyúlt hosszabbra, ezért nem sokra értékelték és nem kerültek be a leltárakba, hagyatékokba, mint az eke vagy a fogasborona. Hiába kerestem azokban a régi szótárakban, melyek a mezőgazdasági szerszámokat felsorolják. A magyar nyelvterületen, Erdély kivételével, gyakori, különösen a homokos vidékeken dolgoztak vele. A XVIII. században, egy viszonylag korai adatot éppen Erdélyből jegyeztek fel. 1735: „Az udvarban vágjon... három Seprő Borona és két fogas borona"."

3 Bél Mátyás 1730 körül különbséget tesz fogas- és tövisborona között, az utóbbit elsősorban sík, porhanyós talajon akalmazták (120). Szótározva csak 1767-ben találtam meg."

4 A XVIII. század második felétől a mezőgazdasági irodalom sokszor megemlékezik róla és általános elterjedtségét, a fogasboronával szemben nem mindig tartja kívánatosnak. Pethe Ferenc némi rosszallással állapítja meg: „...hazánk legszebb mezőségein a tövisboronán kívül más boronát nem is esmérnek...". A Jászságban is ez volt az általános a múlt század közepén: „...fogas boronát nem láttam használni, ámbár a föld agyag"."

5 A Bihar megyei Sárréten (Kozma-puszta) hasonló helyzetről számolnak be, és csak a tövisboronát ismerték."

6 Az egész Alföldre általánosítva írta egy tudósító 1857-ben: „...csak tövis-boronát használnak, de ez is felette hiányos működésű, mert ha a borona elegendőképp meg nem terheltetik, akkor megragad annyira, hogy az alja egy sártáblává válik, mindenféle gyomot, szárat úgy összehord.. ."."

7 Az elítélő nyilatkozatokat lehetne folytatni, de ennek ellenére széles körben alkalmazták. 111 GL. 1858.418. 112 GL. 1858.434. 113 Szentjakab Torda-Aranyos m. SzT. 4. 179. 114 PPB. 115 PETHE Ferenc 1805. 309; MG. 1844. 2. 604. 116 MG. 1845.2. 1518. 117 FG. 1857. 236. 237