Agria 34. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1998)

B. Papp Györgyi: Árvíz Egerben – 1878. augusztus 30–31.

Ennek a résznek a birtokbavétele csak azután történhetett meg, amikor megismerték, kitapasztalták a patak és a környező lankákról lefolyó csurgók vízjárását. E tények tudatában a várdombról elindulva fokozatosan terjeszkedett a völgy felé a város. A patak városrendező funkciója a korabeli térképeken jól kimutatható. A girbegurba kis utcák a patak felé igyekvő kis csurgók két partjára épültek. A csurgók medre lett a közlekedési útvonal az utca, melyet tőzeggel erősítettek meg. A város növekedésével természetesen egyre nagyobb területet igyekeztek a mocsártól elhódítani és a pataktól megvédeni. A térképen jól megfigyelhető, hogy a középső, belvárosi területen elhelyezkedő, középkori eredetű utcák milyen szabálytalanok, kacskaringósak. Ezek az utcák az egykori vízfolyások hatására alakultak ki, amelyek a mélyebben fekvő Eger-patak felé törtek utat maguknak. Az Eger-patak vízrajza A Bükktől nyugatra fekvő harmadkori medencéből ered és Poroszlónál éri el Tiszát. A forrás és a torkolat távolsága 68 km. Vízgyűjtő területe túlnyomóan dombos és hegyes vidék. Forrásának tengerszint feletti magassága 330 m. A torkolaté 93 m. Egész hosszának az esése 273 m, ez 3,5 m-t jelent kilométerenként. A patak nagy esésénél fogva szeszélyes vízjárású. Ez az esés a forrástól Egerig 25 km-en 160 m. Az áradáskor lezúduló hatalmas víztömeg ezért igei így károkat tudott okozni a városban. Másik jellemzője, hogy vízállása nagyon ingadozó. Vagyis nem a hó olvadások veszélyeztették vízszintjét, mint ahogyan ez a nagy vízgyűjtő területekkel rendelkező folyóknál megszokott, hanem az óriási viharok, felhőszakadások nyomán kialakult folyamártól kellett tartani. Ilyen esetben az átlagos 1,72 m/p helyett 100-130 m/p mennyiségű víz rohant keresztül a városon.' Jelentősebb árvizek A korai időkből nem maradtak fenn dokumentumok az árvizekre vonatkozólag, csak a XVIII. századtól kezdődően. A feljegyzések a következő években történt nagy áradásokról tudósítanak: 1713, 1757, 1770, 1813, 1845, 1878, 1919, 1922. Közös megegyezési pontjuk, hogy nyári, őszi zivatarok után alakultak ki. A kisebb áradások azonban elég gyakoriak voltak, évente többször is előfordultak. De a víz magassága ilyenkor nem volt fenyegető, legfeljebb bosszúságot, kisebb károkat okozott. A lakosság alkalmazkodott a helyzethez, igyekezett a maga módján megóvni értékeit. Erről a védekezési formáról tesz említést Breznay Imre az 1757-es árvíz kapcsán. „Az egriek nem számítottak nagyobb mértékű áradásra, így házaik bejárásait csak a megszokott módon torlaszolgatták. "

2 Ennek az óvintézkedésnek a nyomait viseli még ma is Egerben az ún. Harangöntő ház. Utcára nyíló kapujának mindkét oldalán egy palló behelyezésére alkalmas fa sínpár látható. A palló által kialakított torlasszal akadályozták meg, hogy kisebb áradás esetén a víz betörjön a ház udvarára. 1 MÉSZÁROS Ervin 1933. 29. 2 BREZNAY Imre 1937. 53. 204