Agria 33. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1997)

H. Szilasi Ágota: Költő és festő, irodalom és festészet. Tárkányi Béla és Kovács Mihály barátságáról

igaznak kell elfogadni ezt az összefonódást, ha a XVIII. század végére már sokak által ismertté vált az a lessingi teória (Laokon 1766), mely szerint a horatiusi „ utpictura poézis" tézise - mely szerint az irodalom és a képzőművészetek között szoros megfelelés van idejét vesztette. G. E. Lessing (1729-1781), mint a polgári realizmus közvetlen előkészítője, elkülönítette az egymásmellettiségre épülő festészetet és az időbeliségre, az egymásutániságra épülő költészetet egymástól. Ezáltal éppúgy tagadta a leíró költészet, mint a festészetben divatos allegóriák létjogosultságát. Mégis a „festészet olyan mint a költészet" gondolata kánonja maradt mind a XVIII. század végi, mind a romantikus esztétikának, s talán nem nagy logikai csúsztatás, hogy ebből arra következtessünk, hogy ennek az igénynek a címzettje a festészet múzsája lehetett,

18 még akkor is, ha a tézis megfordításáról: az „ut poesis pictura"-ról kevesebb szó esett. Néhány - mindkét szempontból vett - példával élve hazai költészetünkben úgy Bessenyeinél mint Csokonainál már divatos tendencia volt a leíró felfogás, a vizualitásra való törekvés, valamint Goethe sem véletlenül nevezte Ruesdael művészetéről írva a festőt költőnek, s nem véletlenül értelmezte szövegként képeit, hiszen a retorika által felállított teóriák a festészet számára is nagyon fontosak és irányadóak voltak.

19 Az európai művészetben a klasszicizmus és a romantika hozta el e két művészeti ág együttműködésének beteljesülését. Ebben az időszakban, amikor a művészettörténet tudománnyá szerveződött, s a művészetelmélet az alkotók hatásköréből egyre inkább kicsúszott és laikusok kezébe került, a művészetek alakulására egyre több elméleti író - így pl. Winclemann - volt hatással. Körülbelül a francia forradalom idejére tehető az a krízis, amikor a kultúra igazi értékelése és támogatása kicsúszott az arisztokrácia és a királyi udvarok kezéből, s irányító szerepüket a polgárság vette át. Ám ez a réteg érzéketlennek bizonyult az igazi értékek felismerésével szemben, s csak egy bizonyos szűk csoport, az orvosokat, költőket... magában foglaló értelmiség volt az, amely partnerévé tudott válni a művészeknek, így elsősorban a költők és az írók voltak azok, akik szívesen mélyültek el az általános emberi és esztétikai kérdésekben. A klasszicizmus híveként J.W.v.Goethe (1749-1832)

20 volt az, akinek munkásságára, tudományos kutatásaira (Színtan, 1810) és írásaira támaszkodva a költészet és a képzőművészet igen szoros kapcsolatát visszavezethetjük. Ugyan csak nagy hatással volt a képzőművészet alakulására a legújabb kori műbírálat megalapítójának tartott francia D.Diderot (1713—1784), ki e témában írott nézeteit főleg „Salon"-jaiban tette közzé. Terjedelmes, a müvekhez fűzött irodalmi eszmefuttatásaira még jellemző volt, hogy a képek tartalmi, erkölcsi vonatkozásait fontosabbnak tartotta, mint a kivitelezési vagy a stílusbeli problémákat. A romantika térhódítása is először az irodalomban zajlott le, de ezen heves érzelmek hatására a festészetben is hamarosan népszerű lett ez a szabadabb életérzés. Angliában többek között G. G. Byron (1788-1824), P. B. Shelley (1792-1822), és J. Keats (1796-1821), Franciaországban H. B. Stendhal (1783-1842) A. de Lamartine (1790-1869) és Victor Hugo (1802-0885), majd a szimbolistává vált C. 18 BÍRÓ Ferenc, 1981. 19 SINKÓ Katalin, 1980. 342.; J. W. GOETHE, 1980. 20 A klasszicizmus 1978. Ebben a kötetben olvasható Goethe: Diderot tanulmánya a festészetről, 1798; G: A műalkotások igazságáról és valószerűségéröl, 1798; G: Winclemann, 1805; G: Természet és művészet, 1807-8. 663