Agria 33. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1997)
H. Szilasi Ágota: Költő és festő, irodalom és festészet. Tárkányi Béla és Kovács Mihály barátságáról
Vázlatok a XIX. századi irodalmi és festészeti teóriák összefonódásához Európában A költő Tarkányi Béla és a festő Kovács Mihály barátságát felelevenítve nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tendenciát, amely e kor művészetét nagymértékben meghatározta: azt az összefonódást amely az irodalmi és a képzőművészeti teóriákat, valamint a két művészeti ágat a közéletben szinte egybeolvasztotta. A XX. század utolsó évtizedéből visszatekintve, amikor a hermeneutika a vizualitás és a képi élmény nyelvi közegbe való átfordíthatóságát vizsgálja, külön érdekes azoknak az időszakoknak a megfigyelése, amikor az egyes művészeti ágak kihívásnak tekintették saját belső határaik átlépését, hogy a testvérművészetekben részesedjenek, feloldódjanak. 12 Kutatva az irodalom és a képzőművészet kapcsolatát, felfedezhetünk egy határzónát, egy olyan tartományt, mely felé akár az irodalom, akár a képzőművészet világából közelíthetünk, így tehát, amikor az alkotások keletkezésével, befogadásának tartalmi összetevőivel vagy feltételeivel foglalkozunk a műveket körülvevő érzékeny, és beszédes szociológiai-művelődéstörténeti közegbe lépünk. 13 Ezekben az esetekben az elemzések során kettős hatással kell számolnunk; hiszen ha az író, költő átfogó esztétikai elveit - s ezen elveknek a műveiben is megjelenő lenyomatát - vizsgáljuk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a képzőművészet világát, de ha a képzőművészet oldaláról értékeljük ezt a viszonyt, fontos ismernünk a fellépő irodalmi hatásokat is. Amikor ebben, a két művészeti ág által lefedett tartományban időzünk, talán arról lehetne beszélni, hogy az irodalom a képzőművészetek irányában általában kifejezője lehet egy olyan szociológiai szempontú igénynek, amit mostanában az irodalomtörténeti kutatásokban „egy kor elvárási horizontjának" neveznek. 14 A hellén felfogás szerint a „szó" isteni adomány volt, s vele kapták a művészeteket az emberek a múzsáktól ajándékba. Ezáltal a költők a múzsák kiválasztottaivá váltak. Ezzel szemben a kézműves munkával létrehozott festmények vagy szobrok becse alatta maradt a szellem termékeinek. Akkor is az irodalom volt az, mely lírai dicséretei - a műtárgyepigrammák - vagy a méltató szónoklatok által a festészetet és a szobrászatot az irodalmi műfajokkal egyenrangúvá tette. Tehát Horatius már leírhatta, hogy a festészet felemelhető a költészet magaslataiba, hiszem létező törvényszerűségei által ugyan úgy alkalmas művészi kifejezésre, Dio Khrüszosztomosz pedig Pheidiászt a keze munkájával tevékenykedő teremtő istenhez hasonlíthatta. így vált egyenrangúvá az isteni sugallatra alkotó költővel az isteni teremtés nyomába lépő művész. 15 Ez az ókorban kialakult szoros kapcsolat a művészetek e két ága között későbbiekben is megmaradt (Arisztotelész esztétikai elmélete, a retorika klasszikus decorum elmélete után... pl. a reneszánszban, 16 a barokkban, a francia királyi akadémián... 17 ), de igazi mélységekig a felvilágosodás korában jutott el, ami - Magyarországon is - folytatólagosan a felerősödő nemzeti gondolatokat magába foglaló romantikában és a historizáló szemléletben követhető nyomon. Még akkor is 12 KIBÉDI VARGA Áron, 1993. 167. 13 BÍRÓ Ferenc, 1981. 186. 14 U.o. 15 KIRÁLY Erzsébet, 1995. 58. 16 J. B. ALBERTI Delia Pitturájában (1436) már arról ír, hogy a tematikus festészet a legnemesebb, szemben például a tájfestészettel. A képnézésnek is olyannak kell lennie, mint egy jó könyv elolvasásának. Ez a gondolat vonul végég egészen a XIX. századig. 17 Poussen: Germanicus halála, 1624 című festménye lett a prototípusa a tematikus festészetet hirdető francia festő akadémiának. 662
