Agria 33. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1997)

Cs. Schwalm Edit: A hímzés tanulása. Mintakendők, feliratok textilek díszítőelemei Heves megyében

nem is alkalmazták. A lyukhímzést bérbe varratták, a szálszámolásos-szálhúzásos technikához is kevesen értettek.

3 Borsod megyében, a dél-borsodi Bükkalján is a keresztszemes hímzés volt a legkedveltebb (Tard, Cserépfalu és környéke); már a 10 éves lányka is „haszonra" varrt, vagyis olyan darabokat, amit felhasználnak. A kelengyéjét ki-ki magának varrta, kevés olyan ügyetlen lány akadt a községekben, aki helyett félig-meddig hivatásos varróasszonyoknak kellett volna elkészíteni.

4 Nógrád megyében a hímzés tanulásánál a legelső öltés a keresztszemes volt. Egy ügyes kislány 10 éves korában már 10-15 pár kézelőt is kivarrt télen. A hímzésfajták elsajátítását a lánykák ügyessége és a községben elterjedt hímzésmódok határozták meg. Orhalmon pl. a subrikát nem tudják varrni 40-45 éves asszonyok, a lyukhímzést is kevesen ismerik. Ipolyvecén ugyanakkor a lyukhímzés napjainkig él.

5 Heves megyében általában lepedőt, törülközőt kaptak először a kislányok, hogy szegjék be vagy babaruhát varrtak. Ezen tanulták meg a tű használatát. Mikor már jól bántak a tűvel, az egyes Öltéstípusok elsajátítása következett. Heves megye palóc kistájaira jellemző, hogy igen sokféle öltéstechnikát ismernek és használnak, gyakran egy-egy textilen is. Pl. egy sátorlepedőn vagy abroszon keresztszemes hímzés, laposhímzés, subrika vagy lyukhímzés egymás mellett előfordul. Ezeket az öltéseket mind meg kellett tanulniuk. Általában sokat használt vásznon, régi pendelydarabon gyakorolták az öltéseket. A tanulóvászon durvább, nagyobb öltéseket tesz lehetővé. Az is előfordult, hogy zsebkendő, törülköző, vagy ingváll ujja a tanulódarab. Először a keresztszemes öltést sajátították el, majd laposöltés, szálvonás (borsóka, subrika) s végül a lyukashímzés, „singolás" következett. Recsken a vagdalásos hímzést, a kalodázást is ismerték. Egy bizonyos szinten minden lánynak el kellett sajátítani a hímzést, ez hozzá tartozott a családban megtanult ismeretekhez. A kelengye elkészítése után, ha férjhez ment, már ő gondoskodott saját családjának ruházatáról, pótolta a kopott darabokat, s tanította leányait. Egy kislány, ha az egyes öltéseket már jól tudta, a következőképpen látott hozzá egy dióskendő kivarrásához, Recsken.

6 A vég vászonból az édesanyja leszabta a megfelelő darabot, csóréba (savó) áztatta, ami megpuhította. Szárítás után mángorolták. Beszegte a két végét, mosószappannal végighúzott egy csíkot, hogy a szálhúzáshoz könnyebben jöjjön a szál. Megcsinálta a lyukasszegést (mesterke, borsóka). Hosszában kettéhajtotta a vásznat, és a vászon közepén kezdte a minta varrását, jobbra és balra (pontosan kiszámolva). így egyenletes lett a minta, s ha az utolsó motívum nem is fért ki, akkor is szimmetrikusan végződött. Kevésbé ügyes varró nem számolta le előre a mintát, a bal szélén egy egész mintával kezdett, ilyenkor gyakran előfordult, hogy a minta nem fért ki, s esetleg más motívummal fejezte be. A jó varrók általában emlékezetből varrtak, a kevésbé ügyesek egy másik darabról, esetleg mintarajzról. Az invenciónak, a minták újraalkotásának minden egyes alkalommal megvolt a lehetősége.

7 A mintáit - egy-egy ügyesebb varró - féltve őrizte, s csak ritkán adta oda esetleg 3 FÜGEDI Márta 1981. 71-72. 4 DAJASZÁSZYNÉ DIETZ Vilma - FÉL Edit 1951. 2. 5 DAJASZÁSZYNÉ DIETZ Vilma é.n. 11. 6 Recsken és környékén, a mátraalji falvakban nagyok sok hímzett vászonkendőre volt szükség, minden életkori szokáshoz kapcsolódott a használata. Eljegyzéskor ajándékot kötöttek a váltókendöbe, lakodalomkor a menyasszony vőlegénye rokonainak adta az osztogatás kendőt (diós-kendőbe kötötték az ajándékot), a gyerekágyas asszonynak proszlikos kendövei takarták le az ételt. 7 FÉL Edit - HOFER Tamás 1979. 547. 450