Agria 33. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1997)
Fűköh Levente: A malakológiai vizsgálatok szerepe a régészetben
Anyag és módszer Röviden tekintsük át az ún. Krolopp-féle módszert mely ma is alapját képezi mindenfajta finomrétegtani feldolgozásnak: A minták begyűjtésén túl a feldolgozás során is szem előtt kell tartani azt a tényt, hogy az üledékben lévő eredeti mennyiségi viszonyoknak a feldolgozás során nem szabad változni. Ezt már az iszapolásnál szem előtt kell tartani 1 . A napjainkra kialakult módszerek segítségével a teljes fauna kinyerhető az üledékből, mégpedig ugyanolyan eloszlásban, mint amilyen eredetileg az üledékben volt. A kiválogatott malakológiai anyagot először meghatározzuk. A meghatározás után megfelelő ökológiai csoportokba soroljuk a fajokat. Erre ma leginkább az ún. Lozek-féle felosztás alkalmas, melyet Európában igen elterjedten alkalmaznak. Természetes létezik többféle módszer is, ezeknél azonban meg kell győződni, hogy milyen módon korrelálhatok más, hasonló lelőhelyek anyagainak feldolgozásával. A határozásnál ügyelni kell a töredékekre is, mert igen gyakori, hogy egyes fajok többnyire töredék formájában kerülnek elő. E munka során el kell kerülni, hogy egy példányt többször is figyelembe ne vegyünk. Ennek érdekében a töredékeket érdemes csoportosítani 2 : 1 A begyűjtött üledéket megszárítjuk (természetes, vagy mesterséges módon), a száraz anyagot vízzel fölöntjük, hogy a hajszálcsövesség következtében felszívott víz a keményebb rögöket is szét feszítse. (Hirtelen felöntésnél ez a hatás kevéssé érvényesül) Az edényben lévő anyagot nem szabad keverni, mert ezzel a vékonyabb házfalu csigák sérülnek. Ha az üledék nagyon kötött, akkor 10%-os H 2 0 2 oldatot öntünk az áztató vízbe. (Vigyázni kell mert erősen oxidáló, nagy töménységben esetleg a csigahéj felszínét is károsíthatja, másrészt az üledékben lévő szervesanyaggal érintkezve felhabzik, s ilyenkor a víz felszínén úszó csigaházak az áztató edényből kifutnak) Az áztatás után az anyagot 0,8 mm lyukátmérőjű szitán átmossuk. (Régebben e módszer helyett az ún. felülúszó leöntögetését alkalmazták, ami igen sok vesztességgel járt.) Az eredeti eljárás szerint a szitában lévő anyagot víz alatt rázogatjuk (itt megint vigyázni kell, hogy a fölülúszó ki ne csapjon a szitából), igy az üledék a szitán át távozik, s a vékony csigahéjak sem sérülnek. Ma már főleg a nagyobb mennyiségű anyagfeldolgozásnál a szitán át történő mosáshoz folyó vizet használunk, mert ez lényegesen meggyorsítja a munkát (igaz, hogy csak ott végezhető, ahol korlátlanul áll rendelkezésre a víz). A víznyomásra ügyelni kell, mert töri a héjakat, vagy kicsapja a szitából. Az iszapolatot megszárítjuk, ha szükséges újra megismételjük az iszapolást. A tapasztalat szerint a folyóvizes módszernél erre nincs szükség. A száraz iszapolatot különböző lyukátmérőjű szitán frakciókra osztjuk, ezzel jelentősen megkönnyíthetjük a későbbi válogatást, mert egyes fajok már nagyság szerint is elkülönülnek (Helix pomatia, Cepaea vindobonensis, Planorbarius corneus, Lymnaea stagnalis stb.) 2 Az első csoport fajai esetében a számoláskor csak az ép példányokat és a csúcsokat vesszük figyelembe. Ezeknél a fajoknál a szájadék általában úgy törik, hogy a töredék jellegtelen és nem határozható. A második csoportnál az ép példányokat és szájadékokat vesszük figyelembe. A gyakorlat alapján a szájadékokhoz faji hovatartozás nélkül hozzárendelünk annyi csúcsot amennyi a szájadékok száma, ily módon ún. statisztikai állatot hozunk létre, s a maradék csúcsokat egy szinttel maga111
