Agria 31.-32. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1995-1996)

Bakó Ferenc: Borpincék történeti-néprajzi kutatása a Felföldön

A vár lőszereinek és fegyvereinek összeírása közben kitér a szöveg a pincére is, ezzel a címmel: „A borok összeírása hordószámra". Bár az irat címéből nem egészen ez következik, a borokat nem nevezi meg, csupán két alkalommal emeli ki az „óbort" összesen 17 hordó és egy másik helyen az „ürmöst" 7 hordó űrtartalommal. Az összesen 203 hordóból tehát a nagy többség, vagyis 179 hordó újbor volt. Az összeíró a borokat elhelyezésük szerint két csoportban sorolja fel: 1. Borok a várban; 2. Borok a városban. E két fejezeten belül csak a városiak között nevez meg 6 különböző, magántulajdonban lévő pincét, de a várban csupán 10 ágat említ, kétségtelenül azért, mert itt egyetlen pincéről van szó. Tudjuk, hogy a várban nem egy pince volt, de ez lehetett egy időszakban a püspökség, a káptalan, majd az egri váruradalom közös boros- és dézsmapincéje. A két forrás alapján a Várpincéről az alábbiakat tudom elmondani. A mai földfelszíntől számítva, a 6-8 méter mélyen fekvő, riolittufába vájt építmény eredeti bejárata ismeretlen. A kutatók egy mesterséges (utólagos?) aknán át jutottak be a pincébe.

17 A Várpince központi, szövevényes magjából három ág nyúlik ki, ezek bejárati ágak, helyi néven „torkok" lehettek. Magát a bejáratot egyik ág végén sem jelzik már azért sem, mert a feltárás addig még nem ért el. Nézetem szerint ezek a bejáró ágak két funkciót tölthettek be: a határból és máshonnan behordott saját termelésű bort és a dézsmabort beszállítani a pincébe; illetve a borokat kijuttatni a vár területének egyes pontjaira. Mint bejáró és közlekedő járatok, az A és С jelzésű ágak jöhetnek számításba. Az északnyugati С ág a Földbástya alá, az A pedig a Varkochkaputorony irányába indul. Mind a két helyen volt kapuja a várnak, amelyen át szekérrel lehetett közlekedni. (Tudjuk, hogy a Földbástya alatt, a Servita utca szintjén van egy feltáratlan bejárat.) А В jelzésű, harmadik közlekedőág pedig a várpiac és a káptalani házak, esetleg a Dobó-bástya felé halad. Legnagyobb esélye az A ágnak van arra, hogy főbejárat legyen, mert nemcsak a Varkoch-kaput, hanem a Hippolitkaput, sőt még a Setét-kaput is bizonyos hajlásokkal, irányváltoztatásokkal elérhette. Lóvontatású szekerek szinte mind a három kapun át behajthattak a vár belső területére. A három szélesebb közlekedőág mellett még egy, szűkebb látszik az alaprajz délkeleti sarkán (D), ami valószínűleg gyalogkijáró - lépcső - volt a székesegyház irányába. Ha feltételezzük, hogy az A volt a főbejárati ág, akkor az 1562-es leltár készítője innen indult el végig az 1. sz. Hosszú ágon, itt jobbra fordult az Olasz ágba. (2. sz.), onnan tovább haladt a pince keleti szélén az Egyenes ágon (3. sz.), majd visszatért és a 7. sz. Külső keresztágon át kiment a 4. sz. Új ágba; onnan visszatérve délre fordult az 5. sz. Gomba ágba, annak a végén bejutott a Belső keresztágba (6. sz.), itt visszafordult a szűk kis Hárs ágba (8. sz.) és végül visszajutott a bejárat mellé a 9. sz. Kút ághoz, valamint a Tok ágba (10. sz.). Azonosításhoz igen kevés az adat, de ilyenek: a „hosszú", az „egyenes", a „kereszt" és a „kút" jelzők, ám közéjük tartozhat az „új" ág is, amit hozzácsatoltak a már meglévő labirintushoz. Ezen kívül támpontot adhat még az egyes ágak mérete. A legnagyobb, Hosszú ágban 47, a második leghosszabban 17, a Kút ágban 14 és a legkisebb Hárs ágban mindössze 3 hordó bor volt. Az alaprajz és a leltári jegyzék egyeztetésénél igyekeztem ezeket az adatokat is tekintetbe venni. 17 KOZÁK Károly 1989-1990. 371. 246