Agria 31.-32. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1995-1996)

Krupa András: A mátrai szlovákok jeles napjai a XX. század második felében

Stronka, stronka, stronka, zelená jablonka. Chodï tarn ten Kristus pán, abi kazdí vedel Nedajt'e nam tu dluho stát'i, ozíbe nás na nase nohi. Kerí bosí, kerí obutí, ten najhorsí, со pitel nosí. (Fácska, fácska, fácska, zöld almafácska. Ott jár Krisztus urunk, hogy mindenki tudja. Ne engedjenek itt hosszan állni, megfázik a lábunk. ki mezítláb, ki lábbeliben, az a legrosszabb, aki a tarisznyát viszi.) Ugyanazzal a dallammal énekelték mindnyájan, a hosszabb szövegváltozatot is: Előadta: Gubala Lajos, 1905. Mátraszentlászló, 1987. Stronka, stronka, stronka, zelená jablonka. Sed'á pod hú pastuskoví, jedá kas и s hrnka. Prilet'el tarn anjel, tak jim rospovedal: Narodïl sa Kristus pán, abi kazdí vedel, vedel. Nedajt'e nám tu dluho státl, ozíbe nás na nase páti, kerí je bosí, kerí, obutí, ten najhorsí, со pitel nosí. (Fácska, fácska, fácska, zöld almafácska. Ülnek alatta a pásztorok, kását esznek fazékból. Odarepült egy angyal, ezt mondta nekik: Krisztus urunk született, hogy mindenki tudja. Ne engedjék, hogy hosszan álljunk, megfázik lábunk sarka, ki mezítláb, ki lábbeliben, legrosszabb, ki a tarisznyát hozza.) Befejezve az éneket, kopogtak a szobaajtón, bementek, magyarul köszöntek: Dicsértessék a Jézus Krisztus! A háziak fogadták a köszöntést, és szlovákul kérdezték: -No, d'ívcence, со bi sie chceli? - Co nám dát'e. (No, lányok, mit akarnátok?) (Amit adnak.) - felelték. A háziasszony mindig adott nekik valamilyen naturáliát. A gyűjtögető körút után az egyik kislány házában jöttek össze, itt a gyűjtött élelemből az édesanyjuk sütött, vagy maguk sütöttek pogácsát (kraháce) vagy molnárkalácsot (mlinárski kolác). Annak idején a nagylányok is összegyűltek, s ők is sütöttek. Ide eljöttek a legények is, akiket pogácsával, borral kínáltak meg. Este pedig énekes-táncos mulatságot csaptak. A legutóbbi időkig fennmaradt az aprószentek-napi szokás is. E napon (Mláddtká,-dec. 28.) mindegyik kisgyereket valamilyen ürüggyel (leggyakrabban tormáért) elküldtek valamelyik rokonhoz, ismerőshöz, ahol megkérdezték tőlük, hogy hányan vannak az aprószentek. Ha válaszolt, ha nem, mindig megverték. Előfordult, hogy otthon az apja vagy az anyja tette fel a kérdést, s ugyanúgy elpáholta. Ha nem tudott válaszolni, szintén elküldték még valahova. Az adatközlők szerint a verés célja az volt, hogy a gyerekek megőrizzék emlékezetükben az aprószentek számát. A helyes felelet esetén a gyermeket megajándékozták. A három községben viszonylag 314