Agria 31.-32. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1995-1996)

Bakó Ferenc: Borpincék történeti-néprajzi kutatása a Felföldön

sárbíró a Nagytemplom és a püspöki díszkert között tereprendezést végzett, aminek következtében a pincébe betört a víz.

45 Talán emiatt kellett elvezetését megtervezni és elvégezni, bár ez nem járt sikerrel, mert a víz napjainkban a Nagypince egészét és az onnan délnyugatra fekvő ágak jórészét is ellepi. A víz mélysége eléri a 30 cm-t, tehát a pince így, teljes egészében nem járható, nem használható. A Jobb oldali Hosszú utca legvégén egy, két szellőzővel ellátott, szabálytalan alaprajzú „sarok" húzódik (53), amit akkor nem használtak. Az 52-53. számú részt egyébként ismeretlen időben meghosszabbították, egészen a Trinitárius utcáig, de ez az átalakítás csak 1807 után következhetett be, mivel az alaprajz ezen a helyen akkor még egy idegen (tehát nem a püspökséghez tartozó) és önálló, egyébként számozatlan pincét tüntet fel. A Főpince harmadik része a hátsó bejárat környéke. A Nagypince északi részétől keletre húzódik a Hetedik utca (54) folytatása, melyből mindkét oldalra fülkék nyílnak (45-50, 47, 48), többnyire üresen. A végén elhelyezkedő kettős fülke (46) neve Tihamér, ebben dézsmaborok vannak, éppúgy, mint a 49. számú sarokban. A pincerészből 5 szellőző nyílik, s innen indul a kapuval zárható lépcsős feljárat a konyhába. A Főpince 1807. évi bemutatásához járul még az ott őrzött termékek ismertetése. A borok származását, minősítését illetően voltak a püspöki birtokokon termett „majorsági borok" (11), voltak „dézsmaborok" (27, 46, 54) és „árendás borok" (28, 34, 36, 42, 43, 44, 55, 56, 57). A fehér és a vörös borok arányát nem lehet megállapítani, mert többször nem tüntetik fel a bor színét; az azonban kétségtelen, hogy a Vörös-pincében nemcsak veres bor állt, inkább több volt a fehér. Lehet, hogy a pincének ez a része még a XVIII. században, vagy még korábban kapta ezt a nevét, amikor a vörös bor megtöltötte. Gyakran megtudható, hogy az egyes borokat hol termelték meg. így van a Főpincében: gyöngyösi, hejcei, neszmélyi, kerecsendi, tokaji bor. A hordók mérete általában ismeretlen marad, csak a leg nagyobbakról említik meg, hogy 79 akós (25), vagy 65 akós (31), viszont a konyhapincében „butéliák" vannak. Nem jelentéktelen az üres ágak, sarkok száma sem (12, 21, 37, 38, 39, 45, 50, 51, 52, 53), ami a pince kihasználtságának mértékét tükrözi. Az egyik „utcában" (32) törkölyt őriznek, talán pálinkafőzés céljára. 3. Áttekintve az 1710. és az 1807. évekből nyert információkat, a Főpince történeti alakulását a következőkben lehet vázolni. 1710 előtt nem számolhatunk a mait megközelítő nagyságú dézsmapincével. Az első vázlatot alapul véve, ezen csak két pince különíthető el. A bal oldali a Főpince bejáratától indul és háromféle építési állapotot ábrázol. 1. A régi, tehát 1710 előtti: I, H, C, D, P (ennek belső része) 2. Az ekkor már elkészült, új részek: A, B, F, N P (külső rész) 3. Ebben az időben már elkezdett, de be nem fejezett rész: O, Q Az 1710-es alaprajzon az eddig tárgyalt pince mellett a lap jobb alsó részén még egy három helyiségből álló pince ábrázolása látszik, s ez is régi, 1710 előtti lehet. Jelmagyarázata = K: „bolthajtás, ahol a prés állott", L: „a rezidencia alatti régi pince bejárata", M: „maga a rezidencia alatti régi pince". Közelebbi informá45 HML. XII. 3-a. Liber 120., pagina 11. 268