Agria 29.-30. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1993-1994)
Konferencia a Palócok I–IV. kötetek megjelenése alkalmából
Szilágyi Miklós A PALÓC TÁRSADALOMRÓL Illik tiszteletben tartanom a tanácskozás szervezőinek megtisztelő felkérését, csak azoknak a dolgozatoknak részletesebb értékelésére vállalkozhatom tehát, melyeknek szerzői - eredeti szándékuk szerint is - a palóc társadalomról vagy a társadalom egységeinek kapcsolatrendszereiről készítették összefoglalásaikat. Elöljáróban mégis szükségesnek tartom hangsúlyozni: minden egyes szerző, foglalkozzék bár a palócnak tekintett nagytáj népének történeti sorsával, vagy a népi kultúrának a témakutatások kánonja szerint körülhatárolt valamely részterületével, kisebb vagy nagyobb mértékben feltétlenül hozzájárult a társadalomszervezetnek és a társadalom működési módjának alaposabb megismeréséhez. Az lenne tehát az igazán vonzó-most persze megoldhatatlan - feladat, ha e négy vaskos kötet megannyi eredményét határozott társadalomelemzési program szerint újra értelmezné, rendszerbe foglalná valaki. Nem azért elsősorban, hogy konkrétan a palóc társadalomról szóló dolgozatokban megfogalmazott vélemények és következtetések megalapozott voltát ily módon kétségessé tegye: korrigálja vagy tovább árnyalja. Azért inkább, hogy e nagyszabású kollektív vállalkozás után világosan lássuk: a legkülönbözőbb néprajzi témák elmélyült vizsgálatakor elemi követelménynek tekinti az etnográfusok és folkloristák többsége a „társadalmias látásmódot", hiszen a kulturális formákat az organikus vagy organizált „közösségek" tagjainak kommunikációs és együttműködési készségeként is ábrázolja, nem elégszik meg a népi kultúra jelenségeinek egyszerű leltározásával. Szükséges lenne a múlt századból örökölt témavizsgálatainkban készülődő szemléletváltás ilyen módszerű tudatosítása is, hiszen gyakran tapasztaljuk, hogy vannak, akik vitatják a honi néprajz korszerű voltát csak azért, mert elfogadja az évszázados témaajánlások jelentette kihívást. Aki figyelmesen tanulmányozza a palóc társadalomról írott dolgozatokat, könnyen rájöhet, hogy a népi kultúra részleteit bemutató fejezetek tanulságainak fentebb jelzett hasznosíthatósága a szerzők eredendő szándékától korántsem idegen; nem ötletszerűen felvetett továbbgondolási szempont csupán. Bakó Ferenc mint szerkesztő, kétségtelenül előnyös helyzetben volt: ismerhette a tematikus fejezeteket. Ennek köszönhető, hogy a falvak közötti kapcsolatokat bemutatva a történelmileg megszilárdult (megye és járás) határokkal felszabdalt nagytáj középszintű és kis körzeteit nem csupán a népi kultúra falucsoportok szerinti szerveződéséi-egységesülését esetleg befolyásoló tényezőként vehette sorra. Arról is voltak információi, hogy az egy uradalomhoz, illetve egy anyaegyházhoz tartozásnak valóban volt szerepe egyes kulturális jelenségek hasonló karakterűvé formálódásában. Ebben a rövid fejezetben persze inkább csak „háttér-információnak" tekintette Bakó, amit a népi kultúra táji tagolódásáról tudott. De számon tartotta - a IV. kötet záró fejezetében is rámutatott -, hogy meg lehet és meg kell feleltetni egymásnak a kulturális elemek hasonlóságait-különbözőségeit és a paraszti társadalom faluközösségnél nagyobb, s annál lazább szervezetű egységeit. Szabó László pedig - aki természetesen nem vehette figyelembe társadalomnéprajzi összefoglalásával egyidejűleg készülő témafeldolgozásokat - kutatástörténeti bevezetőjében elismerően hangsúlyozta, hogy a palócok lakta területen dolgozó „néprajzosok korai leírásai, későbbi módszeres feltárásai nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy tudományunkban tudatosodjék a kultúra társadalmi tagozottságának ténye" (11/238.). Ez a megjegyzés már előlegezi, hogy olyan, kulturális megnyilvánulásokban is kifejeződő tényekkel igyekszik szemléltetni a társadalmi tagozódást, melyek a paraszti kultúra évszázados vizsgálata eredményeként fogalmazódtak meg; nem elégszik meg a társadalomszerve29
