Agria 29.-30. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1993-1994)
Konferencia a Palócok I–IV. kötetek megjelenése alkalmából
indokolja, hogy ahol ÉK-Magyarországon a belülfűtős kemence füstelvezetésére más módot találtak, ott a „boldoganya" nem ismeretes. Más eredeztetések föltételezése nem csökkenti Bakó Ferenc igényes elemző munkájának értékét. Azt a véleményét, hogy a házbeli középoszlop kultikus színezetű „boldoganya", „boldogasszony fája", bálvány elnevezése és kultikus funkciója a palóc népi műveltség sajátja, megalapozottnak tartjuk. De fontos megemlíteni, amire Bakó is utal, hogy a mestergerendát alátámasztó középoszlop más országrészeken és más népeknél is fölbukkan. Egy 1797-ben, ékesen faragott hódmezővásárhelyi példányát nemrég közöltük a Csongrád megye népművészete kötetben, Plohn József századeleji archívfotója nyomán. Bakó Ferenc gondosan elemzi a palócok lakta táj belső tüzelésű kemencéjét, a füstelvezetés fejlődésmenetét és kitér a palóc lakókamra berendezésére és funkciójára. A kamra berendezését a társadalmi rétegződést figyelembe véve tárgyalja. Fejezetét a falumúzeumok, tájházak rövid bemutatása zárja, melyek föltárása, berendezése zömmel neki és az OMF-nek köszönhető. A lakóháztól elválaszthatatlan annak berendezése, ezért előbb Csilléry Klára bútorfejezetét veszem vizsgálóra. Kutatástörténeti áttekintése a szakember számára több tanulságot nyújt. Jóval kevesebb előmunkálatra számíthatott, mint Bakó Ferenc, mivel a korai népéleti leírások és anyagközlések a házberendezésről alig és igen szűkszavúan tájékoztatnak. Az első „palóc" bútorok a Millenniumi Néprajzi Falu Nógrád megyei házának berendezéséből kerültek a Néprajzi Múzeumba, ám ezek mind újonnan készítettek és följegyzés nem maradt róluk. Elsőként Nyáry Albert pilinyi néprajzi vázlata adott hírt a palóc bútorokról 1909-ben, amely mindjárt az áttört, emberábrázolásos betétlapokkal díszített tárgyakra irányította a figyelmet. Az áttört, emberalakos faragású padok, székek képviselik a „palóc bútort" a népművészeti összegezésekben és a művelt köztudatban, elsősorban Domanovszky György munkái nyomán. Csilléry Klára egyik érdeme, hogy a palócok körében használt más tárgyakra és tárgyegyüttesekre irányítja vizsgálódását, amilyenek pl. az ácsolt ládák és a palóc falukban használt asztalosbútorok. Túlnyomórészt Zólyomi József nógrádi forráskutatásai nyomán áttekinti a jobbágyok 18. századi házberendezési tárgyait. E történeti-néprajzi tárgyszemle fő tanulsága az, hogy a 18. századi jobbágyházakat sokrétű és rendre módosuló lakáskultúra jellemezte, más szóval: a !akásberendezés a palócoknál is összetettebb volt annál, amilyennek korábban vélték. Ennek szerinte az a magyarázata, hogy a múlt századi gyűjtők, kutatók az archaikusnak tetsző jelenségekre figyeltek. Már Szeder Fábiánt is ez a törekvés vezérelhette, ezért hangsúlyozta, hogy a palócoknál a lakóhelyiségben kevés berendezési tárgy található. Hasonló megfigyelést rögzített 1880-as évekbeli parádi és későbbi hevesi, borsodi gyűjtései alapján Istvánffy Gyula. A múlt századi népéleti leírások és a 18-19. századi kárbecslések közötti ellentmondást - ha jól értettem a szerzőt - részben tehát az elődök szemlélete magyarázza, s az a következtetése - ezt már én teszem hozzá - akár a 20. századi kutatókra is vonatkoztatható. Az archaizmusok keresése ugyanis sokáig vonzóbb program és föladat volt terepen járó néprajzkutatóink számára, mint az élet teljességének a föltárása egy adott parasztközösségben. Csilléry először a palócok használta bútorok legkorábbi rétegét: a becsapolt lábú kisszéket, hosszúszéket és magasszéket ismerteti. Ehhez a bútorcsaládhoz tartozik a menyasszonyi kelengyebútor régebbi típusa, az ácsolt láda, amelynek készítésével és történetével szerzőnk már több ízben foglalkozott. A gömöri ácsolt ládákon kívül a palóc községekben megtalálhatók a szuhahutai, a bélapátfalvai és más háziiparosok „szekrényei". Tanulságos, hogy Szuhahután 1928-ban készítettek utoljára menyasszonyi szekrényt, de lisztes szekrényt 1949-ig készített megrendelőinek egy helybeli háziiparos. 27
