Agria 29.-30. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1993-1994)

Konferencia a Palócok I–IV. kötetek megjelenése alkalmából

jellemzi az, hogy a palóc viselet csak a XIX. század végén kezdett színesedni, amikor a földet főleg házasodás útján lehetett szaporítani (Щ, k. 508). A lakóházról eddigi kutatásai nyomán Bakó Ferenc nyújt összefoglalást, amelyből a hálókamara rendszerre vonatkozó közlések örvendetesen újak. Több északra vonatkozó kitekintést igényelt volna a fejezet a Bátky Zsigrr

{

ond megállapításait (akár cáfolat formájában) is nélkülözzük. Nem kellene ezeket megkerülni, mert lényegében erre alapszik mindaz, amit a palóc ház ősi állapotáról tudunk. A higgadt tudományos szemlélet s a korábbi gazdag eredményes kutatás összegezése csillan vissza Selmeczi Kovács Attila és K. Csilléry Klára Gazdasági épületek ill. a Bútor с fejezetéből. Selmeczi Kovács A. jól érzékelteti a csűrformák területi eloszlását s kár, hogy a csűrközösségre vonatkozó kutatásait szerénységből nem építette be tanulmányába. K. Csilléry K. nem feledkezett meg a bútorok nyelvhatáron túli követésétől s a bútorkészítő egyéniségekről.

6 A rítust és a folklórt tárgyaló fejezetekből (Kapros Márta, Bakó Ferenc, Nóvák László, Gulyás Éva, Szabó László, Ujváry Zoltán, Kriston Vízi József, Barna Gábor, Borsai Ilona, Kapronyi Teréz, Nagy Judit, Pálfy Gyula) szinte minden oldalon gazdag, sok tekintetben új vagy újabb gyűjtésekkel kibővített anyag tárul elénk. Éppen ezért a fejezetekhez méltató, problémafeszegető vagy kiegészítő megjegyzések sora kívánkozik. Néhány fejezet (születés, lakodalom, dramatikus népszokások) már korábbi összefoglalásokra támaszkodhat, míg mások szerzőinek új, jelentős gyűjtést kellett végezni (pl. Nóvák Lászlónak a temetkezés feldolgozásához). A tanulmányok nyomán elmondhatom, hogy a palóc föld az egyedüli olyan magyar népterület, amelynek rítusait, szokásait körültekintő részletességgel foglalták rendszerbe. Általában azonban az északi peremtájakkal való összevetés elég laza, nem egyenletes. Vonatkozik ez a születés, a jelesnapok, a játékok és más fejezetekre is. Néhány jelenség - a kutatás eddigi állását figyelembe véve - kívánja a részletesebb analízist, pl. a kendőajándékozás, a koldusetetés, a vesszőhordás, a bakszekér

7 bemutatása. íme egy példa részletesebben: Barna Gábor gondos, körültekintő fejezetében ismeretlen hiedelemlénynek mondja a pajod-ot. A feljegyzés szerint a pajod eszi a napot, a holdat (IV. k., 660, 670, 870). A pajod 'lárva, pondró, Engerling' jelentésben ismert. Először 1797-ben tűnik fel egyik méhészkönyvünkben. Gömörben а pajod 'kukacfaj, amely a földben a növények gyökerét rágdossa s melyből átalakulva cserebogár lesz'. Móra Ferenc Georgikonjában is említi s tulajdonképpen a pajor népnyelvi változata, s szlovák eredetű szó (TESz). A hiedelemmel kapcsolatban egyszerűen arról van szó, hogy erre a mindent megrágó, a parasztember kertjében ellenségnek, kellemetlen féregnek tartott, erős rágószervú csimaszxa ráfogták, hogy a holdat eszi, mitologizálták a cserebogár kukacát. A pajod Hevesben, Gömörben és másutt is ismert. Különben az 1987-ben megjelent Ipoly menti palóc tájszótár a következőket mondja a pajodról 'fogyó égitesteket megevő képzeletbeli lény'. Bernecebarátiban а pajod, Tésán a megkereszteletlen gyerek lelke. Vámosmikolán a farkas eszi meg a fogyó napot és a holdat (Tóth I., Ipoly menti palóc tájszótár, 213). Az asszonyfarsang, a kiszejárás sem palóc sajátság. Az előbbi már a múlt századból a Dunántúlról ismert, az utóbbi a Nyírségből. Meggyőződésem szerint tartalmas fejezete lett volna a munkának a palóc történeti és helyi mondák, legendák feldolgozása. Terjedelmes lenne a példákat idézni. Ehelyett 6. Tudománytörténeti szempontból szeretném elmondani, hogy az 1930-as évek elején a Néprajzi Múzeumban - emlékezetem szerint először Györffy Istvántól - többször hallottam, hogy a palóc padok exotikus állatfaragványainak a budapesti Állatkertben dolgozó palóc munkások, állatápolók voltak az ihletői (készítői?). 7. Erről éppen palócföldről novellaszerű írás is megjelent (Kelemen G., Bakszekér, Salgótarján 1981.35.). 12