Agria 29.-30. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1993-1994)

Konferencia a Palócok I–IV. kötetek megjelenése alkalmából

csak utalok néhány helynévre: Áldozóvár, Emberégető, Boldogasszonymagasa, Istenfatető, Szentlászló hasadék, Tatármező stb. A munka lényeges, módszertani szempontból is úttörő része Bakó Ferenc összefoglalása, amelyben rendszerezi a korábbi fejezetek anyagát, megállapításait. Ismét nagy hangsúlyt helyez a vérségi kapcsolatokat demonstráló hadas településre. Én ehhez csak azt tenném hozzá, hogy a hadas település ismert a szlovákoknál (rod) is. A nyíregyházi bokortanya is rokoncsaládok települési helye. A bokortanyákat a bokrot alapító családokról nevezték el. Ugyanez az eset a fokozatosan kialakuló /öz-oknál, kopanyica-kná\. Mondjuk ki határozottan, hogy a palóc műveltség számtalan sajátsága más vidékeken, etnikumoknál is ismert 'archaikumai', szokásai, tárgyi világa elsősorban a nagycsaládnak köszönhető. (Utal egyes jelenségekre Szabó László is, II. k. 403). A nagycsalád konzerváló erejének, funkcionálásának, amely természetesen nem mindig azonos formákat hoz létre. A formák helyett gyakran lényegesebb a funkciók azonossága. Nem térek ki a részletekre, de felhívom a figyelmet arra, hogy a palóc hagyományvilágot, a nyelvi és embertani tulajdonságokat magába foglaló egységet az etnográfusok már korábban igyekeztek az emberrel foglalkozó tudományok igénye szerint jellemezni s ezt megfelelő tudománytörténeti távlatból a sokkal nagyobb lehetőségekkel rendelkező későbbi kutatóknak értékelni is szükséges. A töréneti visszapillantásokban a tények mellett mindig a tudomány ereje és objektivitása rejlik. A palóc etnikum jellemzését megtette már Bátky Zsigmond 1905-ben publikált magyar néprajzi összefoglalásában.

8 Bátky Zs. „egy tető alatt ír" a palócok néprajzi, nyelvi és antropológiai tulajdonságairól (208, 213. 1.). Párhuzamba állítja, egymással kiegészíti, egymáshoz igazítja ezeket a tulajdonságokat. Természetesen rávilágítva a magyar-szlovák kölcsönös kapcsolatokra. Bátky Zs. a palócokat a kunokkal (nem a kis- és nagykunok elődeivel) azonosítja, de a gömöriekről és borsodiakról azt mondja, hogy ezt antropológiailag nem sikerült bizonyítani, ő már tagolja a palócok kulturális sajátságait. Területileg eltéréseket lát. Bátky Zs. egymáshoz igazító törekvései élnek tovább abban az írásomban, amelyet még 1943-ban - az embertan és a nyelvtudomány akkori eredményeit figyelembe véve - publikáltam s többek között a palócokról (kabar eredetüket hangoztatva) a következőket írtam: „Az ún. északnyugati nyelvjárásterület, amely a palóc népterületet is magába foglalja, nem egyezik a műveltségi határral. Jellemzi az ún. illabiális rövid я, a labiális hosszú â (pl. apám) s az erős ë-zés. A nyelvjárás déli határa, a Ráckeve-Cegléd-Szolnok vonalnál ér véget. Viszont a palóc műveltségi terület délen lényegileg a Cserhát-Mátra-Bükk déli lábát követi, de Budapesttől északkeletre szinte a főváros határáig húzódik. Ha Budapestről vasúton Vác felé utazunk, feltűnnek a hátikosarat cipelő rövidszoknyás parasztasszonyok, munka közben a szántóföldön fűrészbakszerű vagy gúla alakú állványra kötött lepedőben ringanak a gyerekek; ez jelzi, hogy a Palócföld felé közeledünk... A szatmári, beregi s a palóc terület műveltsége s a keleti rassznak az Alföld középső részétől északkeletre fokozódó gyakorisága között kell valami összefüggésnek lenni. A palócoknál a mongoloid rasszelemek előfordulása a magyar műveltségi elemeket hordozó népesség visszatükrözője, viszont a keletbalti rasszelemek a palóc néptestben másodlagosak s a felszívott szlávságról tanúskodnak. A felszívott szlávság kultúrarca bontakozik ki a palóc népi műveltség kétségkívül szláv néprajzi elemeiből (kürtös kemence, vízvetős háztető, függőbölcsők, kiszejárás), amelyek természetesen terjedtek a rasszoktól függetlenül is." (Mindezekhez 1. a Bartucz Lajos szerkesztette A magyar nép с kötetet, 98-99, 112). Természetesen Bakó Ferenc és Henkey Gyula az ilyen gondolatokat finomíthatták, de az előzmények elkerülték a figyelmüket. Számomra az antropológiai vizsgálatok 8. A Magyar Néprajzi Társaság reprintben 1990-ben ismét kiadta (Magyarország néprajza). 13