Agria 27.-28. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1991-1992)

Petercsák Tivadar: Paraszti munkák az Északi-középhegység erdőiben

gáshoz. Mások előbb ősszel leégették a gazt, burgyingot (Egerbocs), majd egy két holdas területet egy év alatt ortottakfel. Legnehezebb munka a tuskók kiszedése volt. Mályinkán ezt külön banda végezte, amely 8-10 emberből állt. Előbb körül kellett ásni csákánnyal, a gyökereket elvágni ortókapáwdX vagy fejszével, majd rudakkal kiemelték. A vastagabb tuskókat vasékekkel is hasították, de Mályinkán szét is robbantották. A tuskó általában a kitermelőé lett, és hazaszállították tüzelőnek. Az irtásnál használatos eszközök egy része megegyezik a favágószerszámokkal (fejsze, balta, fűrész), a tuskószedéshez, illetve a gyökerek elvágásához viszont általánosan alkalmazták az ortókapát (Bodony, Mátraszőlős, Mályinka, Bükkszék, Ragály, Tarnalelesz, Járdánháza, Sajóvelezd, Mikófalva, Répáshuta, Hegyköz), ortókát (Tarnalelesz, Kishuta), ortót (Bükkszék), gyükerkapát (Diósgyőr), csákánykapát (Bodony), illetve a csákányt, bunkót, éket, ásót. A Palócföld középső és keleti részén, valamint a Zempléni hegyvidéken a szögletes formájú, vastag testű kapa megjelölésére általános az ortókapa terminus.

106 A nógrádi palócok Rimóc és örhalom környékén már tövető kapa-ként, Börzsönyben csákán-ként emlegetik.

107 Észak-Magyarországon a fakiölésnek olyan módját is ismerték, amikor az irtást végzők nem tudtak minden fát gyökerestől kiszedni, de még tőből sem kivágni, hanem a vastagabbakat a földben hagyták, és az ágait mindig gondosan lemetszve a fának csak a törzse, csonkja maradt meg.

108 1752-ben Nagyrédén emlegetnek olyan fát, „amely lecsonkázás miatt makkot teremni alkalmatlan".

109 A Csonkás földrajzi név gyakran előfordul az Északi-középhegység falvaiban, s ez a hajdani erdőirtásokra utal, illetve a lombtakarmány szedésére. így pl. Mogyoróskán Alsó-Csonkás, Felső-Csonkás, Fonyban Csonkás,

m Gyöngyössolymoson Csonka, Csonka-bérc, Vécsen Csonkás-erdő, Csonkás oldal, Csonkázó.

1 ' ' Az irtásföldeket tavasszal ortókapával vagy águskapával, kétágú kapá\d\ (Hegyköz) törték fel, ahol lehetett ekével szántották meg, s első évben általában kukoricát, burgonyát ültettek bele (a 18. században Nógrád megyében gyakran kölest), és csak a második évtől vetettek bele gabonát.

112 A Barkóságban az első termés mindig az irtást végző családoké lett. A következő évi búzatermésen már fele-fele arányban osztozott a földbirtokos és az irtást végző személy.

113 A lábaserdő szántófölddé alakítása mellett az elgazosodott, olykor elcserjésedett parlagföldeket is irtással tették ismét használhatóvá. Először kivágták a gyertyán-, tölgy- és akácsarjadékokat, majd márciusban vagy októberben, amikor a parlagon lévő növényzet szárazabb, elégették a bokrokat, töviseket.

114 106. PETERCSÁK Tivadar 1989. 309.; BALASSA Iván 1964. 39-41.; IKV

AI Nándor 1967. 31.; PALÁDI-KOVÁCS Attila 1982. 48. 107. IKV AI Nándor 1977. 136. A tövető kapa kifejezés ismert Pest megyében is, de a csapollár megnevezést is használják. GÖNCZI Miklós 1904. 247. A Bakonyban lyukvágó kapa (VAJKAI Aurél 1959. 89.) a Göcsejben ritukapa a neve (TAKÁCS Lajos) 1964. 506.) 108. TAKÁCS Lajos 1980. 161. 109. HML Polgári perek, IV/9. a. 42. cs. 110. IKVAI Nándor 1967. 24-27. 111. Heves megyei földrajzi nevei IV. 1988. 61-70.; 90-94. A csonkás kifejezés elterjedését L.: TAKÁCS Lajos 1980. 160-166. 112. PETERCSÁK Tivadar 1989. b. 309. ; BALASSA Iván 1989.12-13. ; ZÓLYOMI József 1982. 306. 113. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1982. 48. 114. HOFFMANN Tamás 1956. 545. 393