Agria 27.-28. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1991-1992)

Petercsák Tivadar: Paraszti munkák az Északi-középhegység erdőiben

gának, keréktalpnak és tetőfedő zsindelynek.

85 Rendszerint a favágó pár vagy két cimbora dolgozott együtt. Két gerendára fektették a megadott méretűre lefűrészelt vastag fákat, és plankáccsal szögletesre faragták. Használtak még bárdot, ácsfejszét, szekercét és csapózsinórt is e munkához (Gömörszőlős) (20. kép). A felsőtárkányiak még Ózd környékére is eljártak gerendát faragni. Ugyanakkor vidékünkön (Zemplénihegység) is emlékeznek a szlavóniai, horvátországi talpfafaragókra, a glánerokia, akik az első világháborúig ide is feljártak.

86 A szőlőkarót a Bükkben tölgyfából hasították. A kerektalpat rendszerint csak durván kinagyolták, s az uradalom félkész állapotban adta el a kerékgyártóknak. Az ilyen munkáért darabszámra fizették a faragókat.

87 A zsindely készítés már aprólékosabb munka volt, és párban vagy egyedül faragták. A répáshutaiak bükkfából készítették 45 cm-es darabokra. Egy 20 cm vastag fából 8 cikkelyt hasítottak, s ezeket a pár egyik tagja а Jancsin vagy vonószéken (oberuéni stolek) faragta simára a kétnyelü késsel {oberuéni noz). A másik a vőgyelő (pazak) segítségével véste a zsindely szélesebbik végébe a nútot (struhance). Zsindelyt még az 1950-es években is készítettek az állami erdészet részére a téli hónapokban. Darabonként 30-40 fillért fizettek ekkor.

88 A favágók tavaszi munkája volt a cserhántás, a tölgyfa kérgének a lenyúzása.

88/a Áprilistól júniusig végezték, amikor már megindul a nedvkeringés a fában. A cserhajat bőrcserzésre és a festékgyártásban használták. A cserhántás még századunk első felében is sokfelé adott munkalehetőséget. A fát a feketevágáshoz hasonlóan termelték ki a cserhántók és méterbe vágták. A cserhántó csapatokban lányok, asszonyok is dolgoztak. Reggel először vagy két óra hosszat döntöttek, majd feldolgozták a fát, hogy ki ne szikkadjon, mert akkor nem jön le a héja. Többnyire a sima, nem göcsörtös dorongokat hajalták. A vékonyabb fákat a földbe vert kb. 20 cm átmérőjű fatörzsön, a banklin az asszonyok bunkózták végig a bakó\al. Férfiak dolga volt a héj leválasztása, amit nyúzókéssel, hántoló késsel, cserhántó kanállal (Barkóság) végeztek. A lehasított héj neve cser. Dédes környékén régebben kétnyelü késsel húzták le a kérget. A cserkérget szárítás végett hosszú korlát mellé állították két oldalról, sírokba rakták (Gömörszőlős), vagy asztalszerű állványra teregették fel, stelázsiba rakták (Hegyköz). Száradás után a kérget dróttal 40-50 kg súlyú kévékbe kötözték a cserkötőgép segítségével, majd fuvarosok szállították a vasútállomásokra. Ehhez a szénahordásnál alkalmazott szekeret használták, még vendégoldal is volt rajta. Egy szekéré 12 q cserhaj is elfért, amit középen hosszú rúddal szorítottak le, s elől-hátul lánccal rögzítettek. Az első világháborúig Dél-Gömörben szállítás előtt kazlazták is a cserhéjat, de 85. ALBERT Ferenc 1868. 406.; BOROVSZKY Samu én. (Heves megye) 37.; SZILAS Géza KOLOSSVÁRY Szabolcsné 1975. 160. 86. PETERCSÁK Tivadar 1981. 53.; 1986. 132. A faragó famunkások vándorlása a Dunántúlon is általános volt. A zalai talpfafaragók mellett a gránerok is eljártak a Bakonyba nyári idénymunkára. HEGYI Imre 1978. 78-80. 87. PETERCSÁK Tivadar 1981. 53.; 1984. a. 76.; 1989. b. 284. A gömöri erdei faragók munkáját PALÁDI-KOVÁCS Attila ismerteti: 1988. a. 583-585. A zalai talpfafaragók bárdját is plankácsnak nevezik. HEGYI Imre 1978. 81. 88. PETERCSÁK Tivadar 1984. a. 77.; Az Északi-Kárpátok vidékén a zsindelyt fenyőfából készítik. Andrej Gregorcok IGOVÄN 1977. 133. 88/a. Az Északi-Kárpátokban a lucfenyő kérgét használták cserzőanyagként, itt ezt hántották le. Horehronie . . . 284. 390