Agria 27.-28. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1991-1992)
Petercsák Tivadar: Paraszti munkák az Északi-középhegység erdőiben
azután leegyszerűsödött a munkaművelet és a lányok is kiszorultak az erdőből, a cserhántás a férfiak munkája lett. 89 Az erdővidék munkaalkalmainak újabb lehetősége volt még a 20. század első évtizedeiben is a talpfa, bányafa és különféle félkésztermékek, vagy zsindely erdőn faragása. Ezt egyrészt a favágók végezték, másrészt voltak erre specializálódott erdőmunkások, akik más tájakra is elmentek. A cserfahántásnak a történeti Gömör mellett az Északi-középhegységben vannak a legnagyobb hagyományai, s ebbe már a nők is bekapcsolódhattak. 3. Irtás és erdőgondozás A történeti adatok és a recens anyag révén feltárhatók az irtás módjai az Északi-középhegység területén, különválasztva a lábaserdő szántófölddé alakítását és az elcserjésedett legelők, parlagok tisztítását. A lábaserdő égetéses irtásának nyomát a recens anyagban már nem találjuk. Történeti feljegyzések azonban utalnak arra, hogy a 19. század elején Hevesaranyoson, Bátorban és Bocson a jobbágyok a szántóföldjük melletti uradalmi erdő fáinak a tövét megégették, hogy a fatörzsek kiszáradjanak. 90 TAKÁCS Lajos szerint ez a módszer a neolitikum óta ismert a természeti népeknél és Európában szinte a legutóbbi időkig. 91 A fák kipusztításának ősi módja, amikor azt lábon állva szárítják el, mégpedig úgy, hogy a héjának körben, karikában való lehántásával megakadályozzák a nedvkeringését. 92 A recens anyagban ez a módszer erdőirtásnál már nem fordul elő, a 18. században viszont gyakran alkalmazták. A jobbágy faizási joga ugyanis csak a száraz fára vonatkozott, ezért idézték elő mesterségesen a fa kiszáradását. 1736-ban egy becskei (Nógrád megyei) vallomásban jegyezték fel, hogy „föl fogta azon darab Erdőt, kiben is valami 15 darabbul álló nagy bálvány fákot belüle kiszárított". 92/a Gyöngyösön még 1884-ben is tilalmazzák a fák bevágását, rovatozását, gyűrűzését, lehámozását. 93 1782-ben a fákat gyökerük kiásásával szárítják ki. 94 A fa kiszárítására gyakran alkalmazták az aszal, aszal, aszalás kifejezéseket. 1776-ban a Heves megyei Ivádon ifjabb Ivádi István „a fennálló fákat aszalta a'végre, hogy Szántó földet tisztíthasson belüle". 95 Ugyanakkor ezek a kifejezések földrajzi nevekben is megmaradtak: pl. Sírokban Aszalás, Aszalás-tető, Szilvásváradon Aszaló, Szentdomonkoson Aszaló völgye, Bükkszentmártonban Aszó, Aszó-árnyék, Aszó-fő, Egerben Nagy-Aszó, Vécsen Aszó, FarkasAszó, ill. Nagy-Farkas-Aszó. 96 Ezek helyén valamikor erdő volt, s az irtás eredményeként vették művelés alá. Erre vonatkozóan TAKÁCS Lajos közöl gazdag hazai és európai anyagot. 97 89. PETERCSÁK Tivadar 1978. 24.; 1984. b. 489.; 1989. 284-285.; PALÁDI-KOVÁCS Attila 1982. 27.; É. KOVÁCS László 1976. 149-151.; A cserhántás technológiája hasonló volt Gömörben és a Felső-Garam vidékén is. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1988. a. 585-588.; Horehronie . . . 285-286. 90. HML XII. - 2/C./6. 91. TAKÁCS Lajos 1976. 47-48.; 1980. 212-226. BELÉNYESY Márta az égetéses irtásnál megkülönbözteti a fa álló korában való felgyújtását, illetve a levágott fa szétteregetését és elégetését. BELÉNYESY Márta 1954. 395.; Vö.: GUNDA Béla 1969. 106-107. 92. TAKÁCS Lajos 1980. 128. 92/a. ZÓLYOMI József 1982. 300., 318. 93. HML Gyvl. XCV. 94. HML Gyvl. V-101/a. 6. k. 705-706. 95. HML Közgyűlési iratok 1766./270. Közli TAKÁCS Lajos 1980. 140-141. 96. Heves megye földrajzi nevei I. 1970. 187., 245.; IV. 1988. 92-93. 97. TAKÁCS Lajos 1980. 135-143. 391
