Agria 25.-26. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1989-1990)

Bóna István: Szabó János Győző (1929–1986)

1969. évi eredményeinek német nyelvű összefoglalása gyakran és kiemelten hivatkozik rájuk. A tarnamérai korai avar sírok mesteri feldolgozását az egyik sírban talált üvegmozaik kockák segítségével utóbb továbbfejlesztette. Az avar hadjáratok időrendje, a mozaik datálása és az elhunyt életkora kombinálásával páratlanul szellemes kronológiai eredményekre jutott. A középavar átalakulás problémáit feszegeti a 41 sírós dormándi és a 9 sírós (azóta újabb ásatásaival 30 sírósra növekedett) nagyrédei temető segítségével. Ugyanebben az időben a korábbi, szinte semmiből 27-re növekedett Mátra vidéki avar temetők topográfiai tanulságait nemzetközi konferencián értékelte. Máig sem módosult fontos eredménye, hogy az avar temetők - amelyek északi irányban ugyanaddig terjednek, mint korábban a szarmaták s utóbb a honfoglaló magyarok temetői sehol nem fedik az észak felől a Mátráig lenyúló ószláv helyneveket, vagyis a kétféle népesség - mind életmódját, mind települését tekintve - gyökeresen különbözött egymástól. A 70-es években teljes egészében feltárt 195 sírós gyöngyöspatai késő avar temető halott' mellékletei közt szereplő állatcsontokról írott szellemes munkája zárja életében megjelent avar tárgyú dolgozatait. Gyöngyöspatát nyilván más késő avar temetőivel (Kisköre-Hevesi út, 40 sír, Sarud-Magyarad, 21 sír) együtt kívánta feldolgozni. 1951 őszén végzett fenékpusztai ásatása óta különös gonddal figyelt az avarság 9. századi továbbélésének lehetőségeire. A teljesen feltárt 49 sírós szarvas-kákapusztai temetőben talált két honfoglaló magyar betemetkezés kapcsán már korán felvillantott bizonyos lehetőségeket (1964), és szinte élete utolsó napjaiig foglalkoztatták a bélapátfalvi kis családi temetőben észlelt 9. századi kronológiai bizonyítékok. Szerencsére gondolatait, megfigyeléseit papírra vetette, s azóta hozzáférhetővé váltak. Igazi, vérbeli kutatásterülete mégis, mindenek felett a magyar honfoglalás kora és az Árpád-kor volt s maradt. Első, önálló régészként végzett ásatása során honfoglalás kori temetőt tárt fel Szentes-Borbásföldön (1953/54), s ha Szolnokon nem is volt ilyen szerencséje, Egerbe érkezése után azonnal nekilátott a honfoglalás kori temetők kutatásának. Tiszanánán Dienes Istvánnal együtt (1958) majd önállóan Dormánd-Hanyipusztán és Eger-Répástetőn tárt fel temetőket s felmérte az egri honfoglalás kori kutatások helyzetét (1960). E korai ásatásaiból sajnos csak Répástető sírjait dolgozta fel ebben a munkájában foglalkozik először a vámpírizmussal és a különleges temetkezési módokkal. Valójában szolnoki korszakában is volt két nagy felfedezése, a két túrkevei tarsolylemez. A vaslemezből készültet legelső honfoglalás korral foglalkozó munkájában (1961), az ékkőberakásos díszes ezüstöt pedig egyik legutolsó munkájában dolgozta fel nagy részletességgel (1980). Sajnos a 60-as években feltárt honfoglalás kori temetőit (Aldebrő, 34 sír, Besenyőtelek, két lelőhelyen 20 sír, Kál-Hevesi út, 71 sír, Gyöngyöspata, 10 sír, valamint kisebb, de fontos, gazdag sírleletek) a Honfoglalás kori és kora Árpád-kori Corpus általa írandó észak-magyarországi kötetébe szánta, s így egyelőre közöletlenek. Csupán „csemegézett" belőlük. így Aldebrő és Dormánd leletei segítségével a honfoglalás kori női díszkorongok viselésmódjához szólt hozzá, káli ásatásai nyomán pedig a temetőárkok kérdéséhez és honfoglalás kori temetőink létesítési módjához. A korszakkal kapcsolatos eredményeinek mégis van két olyan irodalmi lecsapódása, amely összefoglalónak tekinthető. Az egyikben, a Túrkeve-Ecseg pusztai tarsolylemez publikációjában már felvázolt 10. századi művészeti köröket fejleszti tovább és kísérletet tesz a fejedelmek uralmi területének régészeti meghatározására. Az izgalmas kísérletet szemléletes térképpel támasztja alá. A dolgozat nagy érdeme még az a bátor kritika, amiben a régészet eredményeit nem ismerő vagy éppen félreismerő történészeket részesíti, mondván: ha ők elvárják a régészektől az alapos történelmi ismereteket, akkor a régészek viszonzásul legalább eredményeik figyelembe vételét követelhetik meg (1983). A másik összefoglaló munka a keleti kereszténység halotti 8