Agria 25.-26. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1989-1990)

Bóna István: Szabó János Győző (1929–1986)

rítusával foglalkozik, s bár szerzője szerényen csupán munkahipotézisnek nevezte, hatása máris jóval nagyobb, mint amire valaha is számított. Nagy szerencse, hogy a sarudi Árpád-kori falu és temetője monográfiája teljes egészében elkészült s négy folytatásban megjelent. E munka annyira alapvető, hogy érdemes volna külön kötetben, esetleg idegen nyelven is közzétenni. Feldolgozási módszere - immáron elmondható - klasszikus. Megalapozása Dél-Heves 12-14. századi történeti földrajzának mesteri rekonstrukciója, szép térképpel. Erre épül a középkori Báb, Magyarad és Ráboly falvak házainak és telepleleteinek gondos publikációja. A következőkben a 64 sírós sarudi temetőt ismerjük meg- a rendellenes testhelyzeteknek szentelt kismonográfiával kísérve. Végül a leletek részletes időrendi elemzésén át a temető benépesülését és korai felhagyását tárgyalja. Az Árpád-kori uralmi és egyházi központok kutatásában is számottevő eredményeket ért el - ezek közül abasári templomfeltárása a templom körüli temetővel együtt sajnos közöletlen maradt. Szerencsére nem mondható ugyanez másik nagy ásatásáról, a gyöngyöspatairól. A patai várban végzett ásatásairól már 1974 őszén beszámolt (1976), ugyanott a Szent Péter-templom feltárásáról, az egymásra épült templomok típusairól, a körülöttük s bennük talált sírok segítségével keltezve őket legutolsó, életében megjelent munkájában értekezett. Még ennél is jelentősebbet és maradandóbbat alkotott a középkori patai főesperesség történetének és történeti földrajzának kidolgozásával. Ugyanabban a munkában, mintegy „függelékként" feldolgozta DélnyugatHeves középkori egyházi és földrajzi viszonyait is, ez a Sarud I.-ben közreadott Délkelet-Heves térképpel együtt Heves megye 3/4 részének középkori települési viszonyaira irányadó. A munkát még sokáig fogják használni történészek és egyháztörténészek, hiszen hasonló alaposságú - a régészeti kutatásokat is elsőrendű forrásként bevonó rekonstrukció eddig az ország más megyéiről nem készült. Egy gyöngyöspatai szerencsés sírlelet segítségével döntő módon szólhatott bele a középkori magyarországi szőlőmetsző kések eredetéről évtizedek óta folyó vitákba, világosan szétválasztva a keleti és nyugati típusú eszközöket, a keleti és nyugati eredetű szőlőművelést. Múzeumi műtárgyként is kiemelkedő jelentőségűek a kisnánai várban általa feltárt 15. századi gótikus övek, közlésük kapcsán elsőnek dolgozta ki a 12. századi fémfejű fátyoltűk helyes kronológiáját is. Az egri várban lakván és dolgozván, nem csodálható, hogy érdekes és alapos dolgozatok sorozatát írta az egri vár hadiútjáról, az 1552. évi ostromról, Dobó Istvánról, akinek családtörténetét, életét és halálát nálánál alaposabban eddig senki sem dolgozta fel. Ezek a 16. századi egri témák vezetik el fontos történelmi kérdések tisztázásához, a reformáció alig ismert korai egri történetéhez, Eger 16. századi egyháztörténetéhez s azon belül a jezsuiták egri tevékenységéhez, Rákóczi Zsigmond 1588. évi főkapitányi kinevezésének és beiktatásának körülményeihez, az egri vár főkapitányainak életrajzához, s végül, de nem utolsó sorban az általános háttérhez: a végvári szervezethez. Sokoldalúbb életművet ilyen rövid idő alatt századunkban nemigen hagyott maga után történész-régész. ** * A fenti nekrológ után (amely az Acta Archaeologica XXXIX, 1987. kötetének 347-351. lapján német nyelven látott napvilágot), engedtessék meg, hogy felidézzem az emlékét annak a közel öt esztendőnek, amelyet egyetemistaként együtt éltünk át, s amely minden másnál jobban megvilágítja a kort és a benne élt nem mindennapi embert. 1948 őszén még nem ismertem Gionit (ahogyan barátai nevezték), az igazat meg-