Agria 24. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1988)
Viga Gyula: Az északmagyarországi vándormunka néprajzához (A migráció mint a domb- és hegyvidéki életmód-stratégiák része)
A summásvándorlások fő iránya ekkor is a hegyvidékről mutat az Alföld felé, de az amplitúdója kitágult (Békés, Csongrád, Hajdú megyék, ill. a Tiszántúl felé, a Dunántúl keleti fele, de alkalmanként a Kisalföld és a Dráva-mellék is), w s a korábbinál gyakrabban találkozunk az Alföld felől a hegyvidék felé irányuló, 1 "" valamint az ÉszakiKözéphegység egyes tagjai között megfigyelhető vándorlással is. Különösen a bükkaljai falvak, elsősorban Mezőkövesd és környékének summásai azok, akik Nógrádtól a Bodrogközig, sőt Szatmárig és Szabolcsig bejárják a mai hazánk egész északi sávját. Változatosabbak lettek a vándorlás irányai is, ami azt is jelentette, hogy egy-egy generáció az ország számos vidékét bejárta. Az igen jelentős számú summás között"" régiónkban már csak elvétve találjukmeg a Felvidék idegen ajkú népessége nyomát, majd Trianon végképp lezárja a mai határokkal a szlovák és ruszin vándormunkások déli útját. Bár a helybeli és távoli uradalmak, erdőgazdaságok, bányák és ipari üzemek a munkaerő mind nagyobb részét szívják fel, egyes tájak népe számára a summásmunka a két világháború között is a megélhetés egyik alapja marad, helyenként pedig (pl. matyók) az egész gazdasági „stratégia" sajátos részévé válik. Ennek nyomai csak a II. világháború utáni években számolódnak fel. A vándormunkások korábbi munkaszervezeti formáiban is újat hoz a summásság, amely több generáció, férfiak és nők vándorlását jelenti, s ennek megfelelően a mezőgazdasági munkák minden korábbinál szélesebb spektrumát képes ellátni. Gyakori jelenség volt az is, hogy a summásbandák nem egy településről verbuválódtak, hanem több, közeli falu lakóiból álltak össze, sajátos kapcsolatot teremtve ezzel egy-egy kistáj települései között is. Szénakaszálók Az eddig említett, nagy tömegeket mozgósító vándormunkák mellett a hagyományos mezőgazdálkodás számos más területe, gyakran egy-egy növénykultúra munkacsúcsa is kisebb-nagyobb csoportok vándorlását indította cl. Jelentős munkamigráció kiváltója volt - az aratáshoz hasonlóan - a szénamunka, s ahhoz hasonló volt a vándorlások fő iránya is. A kaszások zöme Nyugat-Dunántúlról, az Északi-Kárpátokból és Erdély területéről került ki, munkájukat pedig az AIföld, Kelet-Dunántúl és a Kisalföld szívta fel. Jelentős részük, a kapitalizmus korában talán többségük, nem magyar nemzetiségű volt. m BoZena Nèmcova 1852-ben a következő módon írja le a nógrádi szénakaszálók elszegődését: „Szénakaszálás idején a Korponai hegyekből jönnek le a szlovák kaszások. Hosszú sorokban állnak meg a főtéren (ti. Balassagyarmat - V. Gy.), a gazdák onnét toborozzák őket munkára. Némelyik gazdának már állandó kaszásai vannak, évről évre ugyanazok, jelentkeznek a gazdánál, nem is kell keresni őket. A kaszálás kezdete előtt a hajdú körüljárja a várost, kidobolja a kaszálás megkezdésének idejét. Ugyanígy hirdetik ki az aratás, kukoricatörés, vetés, burgonyaszedés és szüret idejét is." 1 " 3 Jeleznünk kell azonban, hogy régiónkban a szénamunkára való, kisebb volumenű vándorlásoknak sajátos rendszere, belső „szövete" volt, amelynek mindenkori arányait a kaszálórétek helye és termése, a birtoklási viszonyok (pl. erdők), a gazdálkodás helyi célkitűzései szabták meg. Olykor szomszédos települések, tájak között is sajátos ki99. SÁRKÖZI Zoltán 1965. II. 338,370.;VIGA Gyula 1986. 127-128.; SZILÁGYI Miklós 1982. 68. stb. 100. SÁRKÖZI Zoltán 1965. II. 370.; BENCSIK János 1986. 150. 101. SÁRKÖZI Zoltán 1965. II. 370. 102. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1979. 385-386. 103. NEMCOVÁ, Bozena 1852. 28.
