Agria 24. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1988)

Gunda Béla: A természetes növénytakaró és az ember

bogyónak hat-nyolc elnevezését (bicske, büdzsge, csipkebogyó, csitke, hecsedli, höcsli stb., 1. kép) ismerik. A kukorica a Tiszától keletre málé, tengeri, törökbúza. A moldvai csángóknál puj is. A termesztett növény öt elnevezésével szemben a Verbascum specieseknek (2. kép) kb. tizenhét elnevezését (ökörfarkú kóró, üszőfark, pamutfű, gyapjúfű, molyfü, király gyertya, misegyertya, sárgakökörcsin, halálfa, lumanerika stb.) tartjuk számon. A Cannabis sativa a magyar nyelvterületen mindenütt kender, s ez a növénynév, maga a növény, rostjainak feldolgozása a magyarságnál honfoglalás előtti török eredetű. Hasznát ismerhették ugor kori őseink is. Lencsés Györgynek az 1570-es évekből fennmaradt kéziratos orvosi könyve mintegy húsz receptben emlékezik meg a kender gyógyító hatásáról. Ezzel szemben a vad Equisetum arvensenek (mezei zsurló) csak az erdélyi magyarság körében huszonnégy elnevezését jegyezték fel (bábaguzsaly, békaláb, békarokka, csikófarok, fentőfű, guzsaly, kannamosó, kicsifenyő, orsósarok, ördögguzsaly, pókláb, üvegmosó stb.). A kannamosó és a hasonló elnevezések arra utalnak, hogy edényeket súrolnak, tisztítanak ezzel a növénnyel. Gyakran ugyanannak a vadnövénynek ugyanabban a faluban több neve is előfordul. Feltűnő, hogy nyelvcsere esetén a vadnövények elnevezése a település lakosságának eredeti nyelvéből fennmarad. A Nyitra vidéki Lajosfalván több szlovák eredetű növénynevet jegyeztek fel (dubák 'egy gombafajta\ lalia 'nőszirom', lipafa 'hársfa', praszlicska 'mezei zsurló', pupáncfű 'mezei folyóka', sipka 'vadrózsa' stb.). Ezek nyilvánvalóan az ottani korábbi szlovákok nyelvi emlékei. Napjainkban a vadnövények és erdei gyümölcsök gyűjtése csak reliktumokban fordul elő. Ezt a gazdaságtársadalmi viszonyok megváltozása, a táplálkozás, az egészségügy fejlődése és a természetes növénytakaró visszaszorulása okozza. Az erdőket irtják, à mocsarakat lecsapolják, a réteket felszántják, gyomirtó szereket alkalmaznak, és így ritkulnak, a lakott területektől távol kerülnek azok a növények, amelyeket a múltban táplálékul, gyógyítás, festés, tejoltás céljára gyűjtöttek. Egyes ősi használati eszközöket (pl. a fakéreg edényeket, a hársháncsból font bocskort, kötelet, a taplót) iparcikkek helyettesítik. A mai 50-60 év alatti nemzedék csak keveset őrzött meg az elődök etnobotanikai tudásából. A XVII. században még jelentékeny mennyiségű erdei gyümölcsöt (mogyoró, som, kökény, vadalma, vadkörte, bükkmakk. gomba) kellett a jobbágynak beszolgáltatni. A beszolgáltatás előtt az erdei gyümölcsöket aszalással tették élvezhetőbbé. Az 1820. évi urbárium szerint a szárhegyi Lázár család jobbágyai köménymagot, szurkot, háncskötelet, surlófüvet, gombát szolgáltatnak be. A XVII-XVIII. században megjelent magyar szakácskönyvek, botanikai munkák, naptárak nagy számmal sorolják fel a táplálkozásra alkalmas vadnövényeket. Ezekből a könyvekből - falusi tanítók, lelkészek és más írástudó emberek révén - egyes növények ismerete és felhasználása eljutott a parasztsághoz is. Már Veszelszki A. 1798-ban megjelent botanikai munkájából (3. kép) tudjuk, hogy Budapesten is árulták a füves asszonyok a különböző ehető és gyógynövényeket. Ilyen füves asszonyokat a vásárokon, piacokon ma is láthatunk (43. kép). 1836-ban az országgyűlés arról rendelkezik, hogy a jobbágyok az erdei vad gyümölcsöket szabadon szedhetik. A székelyek még a XIX. század második felében is jelentős kereskedelmet folytattak gombával, a havasokban gyűjtött gyümölcsökkel és bükkfataplóval. Ez utóbbit a Kárpátoktól délre fekvő román területekre is elszállították. A bükkfataplót a tüzcsiholáshoz használták. Gyergyóban (Erdély) nagy mennyiségben készítették a hárskötelct, a nyírfagúzst, mert azzal a tutajok szálfáit kötözték egymáshoz. A tutajba kötözött szálfákkal az Uz, a Tatros, a Békás, a Kis-Beszterce folyókon jelentős kereskedelem folyt a XIX. században Moldva irányába. A kiskunságiak növénygyűjtő tevékenységét így írja le Nagy Czirok László: „Tavaszféllel - elhagyott szőlőkben vagy régi fordításokban - darulábsalátát, a siványokon pirosítót, sikár gyökeret ásnak. Nyáron meg a pipás emberek számára tüsöktaplót szedegetnek a gye166