Agria 24. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1988)

Gunda Béla: A természetes növénytakaró és az ember

Gunda Béla A TERMÉSZETES NÖVÉNYTAKARÓ ÉS AZ EMBER 1. § Századunk elején hazánkban az ember és a természetes növénytakaró kapcsolata még igen sokoldalú volt. Éppen ezért a parasztság a vadon termő növények nagy számát használta fel háztartásában. A vadnövények felhasználásának célját és módját nemzedékek tapasztalata, a közösség.hagyománya befolyásolta. A földrajzi környezet, a hagyományok és tapasztalatok, a különböző forrásból származó ismeretek sajátságos etnobotánikai tudáshoz juttatták a paraszti közösséget. Ez a tudás egyik jellemzője lehet az etnikai csoportoknak (pl. a székelyek esetében a festőnövények kiterjedt ismerete). A falusi közösség különböző csoportjainak és rétegeinek azonban egymástól eltérő az etnobotánikai tudása. Az erdő közelében élő pásztor botanikai ismerete gyakran szegényes. Míg egyetlen falusi asszony 20-30 növényt is meg tud nevezni. Ismeri, hogy melyik használható táplálkozásra, gyógyításra, varázslatokra. A nők több vadnövényt ismernek, mint a férfiak. A vadnövények megfigyelése gyakran különböző összefüggések felismerésére vezet: így a Hortobágy pásztorai az Urtica dioica (csalán) és a Carduus (bogáncs) speciesek előfordulása nyomán tudják, hogy hol áshatnak jó ivóvízű kutat. A bükkalji, Fekete-Körös-völgyi, székelyföldi mezőgazdasági eszközöket készítő falvak lakói kitűnően ismerik a szerszámfát. Tudják, hogy milyen fából milyen eszközt faraghatnak, mikor kell a fát kivágni, meddig szükséges szárítani. A bihari Árpád villakészítői igen fejlett technológiai ismerettel faragták, hasították, hajlították, sőt füstölték favilláikat. A Székelyföldön, Moldvában, Kolozsvár vidékén, az Alföldön ismerik a mesterséges beporzás kezdetleges formáját. Ha nem terem az uborka, akkor uborkabaklatót, uborkabikát, uborkabugatót, bagzófüvet (Trifolium arvense) visznek haza, s hozzáverik az uborka virágjához, az uborka közé dobják, a tövek mellé ültetik abban a hitben, hogy attól teremni fog. De meg is akadályozhatják a növények szaporodását. A bakonyi menyecske a múlt század végén októberben útnak indulva Somogyban kenderért cserélte a rozmaringot, azonban gyökerét előbb leforrázta, hogy a vevők tovább ne szaporíthassák. Feltűnő, hogy a termesztett növények elnevezése nagy területen egyező. De a táplálkozásra, gyógyításra, mágikus célokra összegyűjtött vadnövények népi terminológiája gyakran már falvanként is eltérő lehet. Ezt azzal magyarázhatjuk, hogy termesztett növénycink egy része még honfoglalás előtti (búza, árpa, köles), mások (pl. a kukorica) egy vagy néhány központból terjedtek el és a vásárok, piacok fontos árui. A kereskedelmi élet nehézkessé válna, ha a gabonapiacon a búzát, árpát, kukoricát különböző néven keresnék, adnák-vennék. A vadon termő növények elterjedése gyakran szembetűnően korlátozott (pl. súlyom), függenek a geográfiai viszonyoktól, egyesek ritkák s felhasználásuk individuálisabb jellegű. A füves asszonyok tudományukat gyakran titokban tartják. Tevékenységüket, mágikus célból szedett növényeiket a közösség szűkebb köre ismerheti meg és így elnevezéseik is változnak. Mindezeket néhány példával világítom meg. A Zea mays neve a Dunántúlon kukorica. Ugyanott a csipke165