Agria 24. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1988)

Vörös Dezső: Adatok Heves mezőváros kézművesiparának történetéhez az 1828. évi országos összeírás alapján

sek száma 2,81, a takácsoké 1,53, a szűcsöké 1,27, a kovácsoké és szabóké 1,02, a csizmadiáké és lakatosoké 0,76, a mészárosoké 0,51, az ács, asztalos, kerékgyártó és szíjgyártóé pedig 0,25 volt. A számokat látva felvetődik a kérdés: Heves ipara vajon milyen mértékben elégítette ki vagy elégíthette ki a lakosság igényeit? A probléma vizsgálatakor - véleményünk szerint - válaszolnunk kell arra a kérdésre is: volt-e felvevőképes kereslet, vagyis megfelelő igény a kézművesek munkájára? Amint láttuk, a ruházkodással kapcsolatos mesterségeket űzők munkájára tartott leginkább igényt a lakosság, hiszen - mint említettük - öt szűcs és takács, négy szabó és három csizmadia talált megélhetést a korabeli mezővárosban. Joggal tehetjük fel azt is - bár konkrét adataink erre vonatkozólag nincsenek -, hogy a lakosság többsége maga végezte a ház körüli kisebb javításokat, otthon sütötte a kenyeret és teremtette elő a húst és a többi élelmiszert. A korabeli Hevesen a mesterek közül huszonnégy rendelkezett házzal,

24 ezek valószínűleg saját portájukon végezték munkájukat, mert az összeírásban műhelyekről nincs szó. Az a hét önálló mester, akiknek nem volt saját lakása, feltehetően a más tulajdonában levő házban dolgozott, illetve lakott. Forrásaink céhekről sem szólnak, „az 1828. évi összeírás alkalmával ugyanis nem tüntették fel, hogy kik voltak céhtagok a bejegyzett kézművesek közül . . ."

2S Megjegyzendő, hogy az 1813. évi királyi céhrendelet előírta többek között azt, „hogy kézműipart csak céhes keretben lehet folytatni".

26 De vizsgálatunk időszakában „ . . . a céhesedés súlypontja a falura helyeződött, és megindult a mezővárosi céhek bomlása".

27 „A 3. rovatban a családfő, illetve a vele együtt összeírt adófizetők jogállását, családban elfoglalt helyzetét, illetve foglalkozását rögzítettek. A jogállás kimutatására összesen öt, éspedig a honorácior, a polgár, a jobbágy, a zsellér és az alzsellér feliratú rovat állott rendelkezésre, a családban elfoglalt hely minősítésére a fivér, fiú és leány alrovatok, míg a foglalkozások számbavételét a szolga, a szolgálólány, a kézműves, a kalmár, illetve a kereskedő elnevezésű alrovatok biztosították."

2

* Ami a jogállást illeti, a legtöbb magyar összeírás - az 1828. évi is - általában a zsellérek közé sorolta az iparosokat.

24 A 31 hevesi mester közül 23 a házas, 7 a hazátlan zsellérek, 1 pedig a honoráciorok közé tartozott.

3

'

1 „A zsellérek rovatába azokat a családfőket jegyezték be, akiknek jobbágytelkeik már nem voltak, volt azonban még belsőségük, rajta házzal."

31 (Belsőség alatt a gazdaságnak a tulajdonos lakóháza körül vagy közvetlen környékén fekvő részét: a gazdasági udvart, a szérűt, a háztáji kertet, gyümölcsöst, szőlőt értették együttvéve.

32

) A 23, jogállás szerint házas zsellérnek számító hevesi kézműves közül tizenötnek csak háza volt, míg négyen: Madár Mihály és Száraz Antal egyedül, egész éven keresztül dolgozó szűcsök, illetve Morvay Ferenc egyedül, állandóan munkát végző takács és Sinkovics János a mesterségét egyedül, folyamatosan űző kovács 24. HML Vll-l/a Heves. 25. EPERJESSY Géza 1967. 67. 26. MÉREI Gyula (szerk.) 1980. 377. 27. MÉREI Gyula (szerk.) 1980. 379. 28. BOHONY Nándor 1985. 92. Bohony Nándor az alzsellér nevet használja, pedig alzsellért nem ismer az irodalom, hanem házas vagy hazátlan zsellért. Az összeírásben feltüntetett „sub" itt nem fordítható „аГ-га az inquilinus előtt. 29. MAJOR Jenő-PALOVICS Lajos 1981. 58. 30. HML VII-1/a Heves 2. sz. 31. BOTTLÓ Béla 1957. 255. 32. A Magyar Nyelv Értelmező Szótára. I. kötet. 1959. 538. 138